A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Szörnyeteg lett a tehén ellette kisbabából

30 ezüst
Vágólapra másolva!
A 30 ezüst című spanyol horrosorozat olyan tempóban adagolja a borzalmat már az eső részben, hogy nincs időnk rettegni sem.
Vágólapra másolva!

Biztos vannak olyanok, akiknek nem elég, hogy egy éve felfordult a világ, járvány van, és sokkal több rossz hírt hallunk, mint korábban - lehet, hogy nekik épp egy horrorsorozat kell, hogy pár órára kikapcsolódjanak. A 30 ezüst című spanyol széria, amely itthon az HBO Gón látható magyar szinkronnal is, egy szempontból mindenképp jó: ha megnézzük az első részt, megnyugszunk, hogy ennél még a mi mindennapjaink is nyugalmasabbak, kellemesebbek.

30 ezüst HBO

A pilot olyan tempóban száguld, mintha nem lenne holnap (ami egy ördögűzős sorozat estében nem is olyan elképzelhetetlen), nincs semmi idő karakterépítésre, pár mondatnál hosszabb dialógusokra. Folyamatosan akcióban vannak a főszereplők, le sem ülnek, állandóan mozgás, történés van, és már a huszadik perc környékén úgy érezzük, mintha egy kétórás film végső, nagy jeleneteit látnánk (például a torony tetején zajló események, mintha egy mozis horror végjátéka lenne). Az őrületes tempó közepette banális marhaságok is becsúsznak, néha megmagyarázhatatlanul cselekednek a főbb karakterek.

Brutális kezdés

Az elején egy nyugdíjas férfit látunk, aki rezzenéstelen arccal belép egy bankba, mindenki lelő, de őt hiába találja el pár golyó, szeme se rebben. Gyanítjuk, hogy csak egy élettelen test, amit kölcsönvett egy démon, amely aztán lemegy a széfekhez, indokolatlanul könnyen hozzájut ahhoz, amire vágyott: egy ezüstpénzt, amely valószínűleg Júdás kezében volt egykoron. Kifelé menet is lövik dinamikusan, hajszála sem görbül, az idős úrnak tűnő lény csak kisétál, autóba száll, és már megy is.

HBO

A segoviai faluban induló történetben az egyik főszereplő Vergara atya (Eduard Fernández), egykori bokszoló és ördögűző, a világ végi helyen próbálja elfeledni zaklatott múltját. Hamarosan természetfeletti esemény történik, egy tehén ellik, de nem borjú, hanem embergyerek születik, legalábbis első ránézésre. Egy középkorú páros, amely elveszítette gyermekét, ideiglenesen megkapja a babát, hogy gondoskodjon róla, míg lezajlik a rendes jogi procedúra.

Nincs sok idő babusgatni a kisdedet, mert két nap alatt ronda, vízfejű, agresszív kamaszféle lesz belőle, majd sok lábat növeszt. Kész rémálom, ezzel máris egy Stephen King-regényben találjuk magunkat, pláne, ha hozzávesszük a kötőtűkkel gyilkoló, megszállott, idős asszonyt, akit megbabonázott és szolgaként használ a kreatúra.

Egyre több a borzalom

A paranormális eseményekbe belekeveredik Paco, a fiatal polgármester (Miguel Ángel Silvestre) és Elena, a falu állatorvosa (Megan Montaner): előbbi a jó pasi, utóbbi a jó csaj a sorozatban, várhatóan csók is lesz majd köztük, de az első rész őrült rohanásában ilyen érzelmes-érzelgős jelenetekre nincs idő. A X-aktásan kezdődő epizód első fele ígéretes, de aztán könnyen kiszámítható, néha agyatlan horrorba vált – az azonban világos, hogy a természetfeletti fordulatok mögött egy sötét szervezet áll.

HBO

Összeesküvésekben hívőknek, a horror rajongóinak ajánlható darab, a pilot alapján lesz benne okkultizmus, szörny, brutális jelenet bőven. Amiért talán megéri követni, az Álex de la Iglesia személye, íróként és rendezőként áll a sorozat mellett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!