Régi Schwarzenegger-filmből készül sorozat
![true lies](https://cdn.origo.hu/2023/12/kWVZ65gGqfQzm0GPNDviuStVMQZKDqiuNUTCaIBYLkM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhMjFhNWUwMTY1ZjQ1MGI5ZTg3MDU3YjQ1NTZjNGU1.webp)
A CBS megrendelte a pilotot a True Lies – Két tűz között sorozatváltozatából, amely Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis azonos című filmjéből készül.
A 27 évvel ezelőtt bemutatott filmben Schwarzenegger egy titkosügynököt, nemzetközi kémet játszott, akinek a családja mit sem tudott a munkájáról – mígnem aztán egy szövevényes ügyébe a felesége (Curtis) is belekeveredett.
A mostani sorozatváltozatban executive producerként az eredeti rendező, James Cameron is közreműködik, miközben a pilot írója Matt Nix (Furcsa páros, Minden lében négy kanál), rendezője pedig McG (Charlie angyalai, Terminátor – Megváltás) lesz.
A True Lies alapján a Fox egyébként már 2017-ben tervezett egy sorozatot, de abból nem lett semmi. A CBS-nek idén ez az első rendes megrendelése, de valószínűleg a járvány miatt meghiúsult, eredetileg 2020-ra tervezett pilotokból is megpróbál elkészíteni még párat.