„Megkaptam Dániel Ede görög-latin szakos tanár halhatatlan figuráját a Bors című lélektani drámában. Ez a többrészes film külön korszaka éle étemnek.
A legkiválóbb magyar színművészek közvetlen közelébe kerültem,
nézhettem, mit, hogyan csinálnak. Nem tudom mindegyiküket felsorolni, csak kapásból néhány név: Mezey Mária, Simor Erzsi, Bulla Elma, Gobbi Hilda, Rajz János, Tomanek Nándor, Szirtes Ádám. Nem is említve a film fiatal főszereplőit" – emlékezett Pami című könyvében Antal Imre. Sztankay István volt Bors, szerepelt még benne Bujtor István, Koncz Gábor, többek között.
A Bors 1969 és 1972 között futott, 15 rész készült. „Csodálatos volt! Azt szerettem benne, hogy olyan szituációkba kerül az ember, amilyenekbe egy egyszerű, mindennapi életben soha. Hasaltam a mozgó vonat tetején, ültem harckocsiban, rohangáltam zúgó hegyi patakban, robogó autóra ugrottam föl, megriadt lovakat tartottam kötőféken. Ez utóbbi ugyan csak mérsékelt sikerűnek nevezhető, a féken tartás ugyanis azt jelentette, hogy a valóban ideges lovak vonszoltak engem a Veszprém melletti mezőn. Én a fenekemen csúsztam, ők vidáman trappoltak. És a csúcs: leütöttem Bujtor Istvánt! Én!" – lelkesedett.
„A film eredetileg hatrészes volt. Az utolsó részben Bors, alias Sztankay István eltűnik, amolyan legendává válik, engem látványosan agyonlőnek. Gyönyörűen haldokoltam, még egy kis habot is túrtam, persze finoman, decensen. Ez a hatodik rész azonban dobozba került, az alkotók folytatni kívánták a történetet" – emlékezett.
„A forgatás állandó hecc volt, vége-hossza nem volt az ugratásoknak. Szerettem ezt a Dániel Edét, csupán egyet nem kedveltem benne, hogy bajsza volt! Mindennap rám ragasztottak egy jól megtermett szőrzetet a masztix nevű kellemetlen, rosszindulatú ragaccsal. Eddig még hagyján.
De forgatási szünetekben megittunk egy-egy pohár sört.
A sör habja, a dolgok természetéből fakadóan, rátapad a bajuszra. Bajszos emberek ilyenkor kétféle eljáráshoz folyamodnak. Vagy egyszerűen letörlik, vagy pedig egy sajátos alsóajak-mozdulattal a bajusz fölé nyúlnak, s így mentik meg a nedű utolsó cseppjeit. Én ez utóbbihoz folyamodtam, míglen egy pillanatban majd elhánytam magam: én a más bajszáról nyalom a sört!" – osztotta meg egyik emlékét a könyvében.