Szerelméről és az exatlonos hónapokról mesélt Kőnig Anna - interjú

Kőnig Anna az alapcsapat játékosa volt, öt hónapon át küzdött a dominikai forróságban, egy nappal a 15 milliós női döntő előtt esett ki. Mivel fog foglalkozni a hazaút után, nehezen viselte a többiek szüntelen jelenlétét? A párbaj után mesélt az Origónak. 

A döntő kapujában elbukni szörnyű lehet, hogy vagy?
Egyáltalán nem vagyok szomorú, sőt, boldog vagyok: úgy fogom fel ezt az egészet, hogy remek eredmény, hogy harmadik lettem. Nem hittem volna, hogy idáig eljutok, mindig azzal volt problémám, hogy higgyek, bízzak magamban, hogy meg tudom csinálni. Erre büszke vagyok, hogy így tudtam zárnia versenyt, és

az utolsó pillanatig küzdöttem.

Nem volt egyszerű a párbaj lelkileg és fizikailag sem: Dorottyával kellett párbajoznom, akivel együtt jöttünk, akivel egymás támaszai voltunk. Érdekes, hogy így végződött a történetünk, méltó véget kapott az én Exatlonom. A végén is nagyon szoros lett, tehát nem volt egyértelmű a párbaj kimenetele.

tv2

Mi volt a legnehezebb ezekben a hónapokban?
Ez egy maratoni verseny, itt minden nap mentálisan össze kell szednünk magunkat. Ha valami fáj, akkor is menni kell. Nincs kifogás, itt teljesíteni kell.

A pirosak közül sikerült megismerni valakit?
A másik csapattal alig beszélgettünk, a Nemzetek Csatája idején beszélgettünk, majd a legjobb nyolcban csak két piros játékos volt hat kék mellett.

tv2

Hogy ment az együttélés idegenekkel?
Furcsa, hogy összeraknak idegen emberekkel, alkalmazkodni kell, ki kell ismerni a másikat, ha azt szeretnénk, hogy harmonikus legyen az együttélés. Lehet, hogy nem teszel meg valamit, amit amúgy szoktál, hogy ne legyen másnak kellemetlen. Volt, aki böfögött, vagy épp csámcsogott, akkor vagy szóltunk, vagy olyan volt, mintha meg sem hallottam volna. Ha én alkalmazkodom, azzal is csak több leszek: kialakult személyiséggel persze már nehezebb az együttélés, mint gyerekkorban, táborban.

Neked van rossz szokásod?
Egyszer volt, hogy beszélgettünk erről a csapattal, a többiek szerint nincs igazán ilyen.

tv2

Online voltál a verseny előtt fél napokat Youtuberként, hiányzik a telefon?
A verseny végéig nem kapjuk vissza, de nem is kell a telefon, élvezem, hogy nyugi van. Azt a rengeteg impulzust nehéz lesz befogadni, amit majd kapok, hiszen öt hónapja, hogy nem tudok semmit a világról. Mindenről lemaradtunk,

nem tudjuk, mi volt a hírekben, de boldogan éltem a kis mindennapjaimat.

De valóban, a munkám is naponta az internethez kötődik, úgyhogy ilyen szempontból olyan volt ez a több hónapost verseny, mint egy egészen hosszú „nyaralás". Mindig volt rendes, nyolcórás munkám, szeretek dolgozni. Marketinggel foglalkoztam mindig. A terveim szerinte visszamegyek, nem szeretnék változtatni semmit ebből a szempontból.

Érdekel hány követővel lett több Instagramon, YouTube-on?
Most nem, szeretnék ugyanaz lenni, aki voltam. Őszintén, nem érdekel, épp mi van a neten, élvezem a jelent.

Ki vagy mi hiányzott leginkább az öthónapos elzártság alatt?
A párom nincs itt velem, nehéz volt kezelni a hiányát. Az utolsó időszak volt a legnehezebb, erős honvágy kezdett kialakulni bennem, nehéz volt ezt kikapcsolni.

tv2

Volt pityergés, ha nem volt a közelben kamera?
Inkább akkor, amikor ott volt! Egyszerűen akkor jött ki... de nem szégyellem, ha sírok, az is én vagyok. Tény, hogy a párom, a családom hiányzik. Nem élek együtt a szüleimmel, de mindennap beszélgetünk, el is megyek hozzájuk sokszor. Furcsa volt, hogy ebből teljesen kiszakadtam. Mindent hátrahagytam, teljes új életet kezdtem, de ennek is vége, és belekerülök egy harmadik életbe. Nem lesz ugyanaz, sokat változtam.

Mit dolgozik a barátod?
Fotós-videós. Sokszor könnyű dolgom van, tud nekem fotózni...

Régi kapcsolat?
Egy éve vagyunk együtt. Előfordul, hogy találkozik valakivel az ember, és pontosan tudja, hogy vele szeretné leélni az életét. A mi első találkozásunk ilyen volt. Engem fotózott épp egy kampányhoz, de

éreztem, hogy nagyon sok a közös bennünk.

Mindketten adtunk jeleket egymásnak, összenéztünk, és tudtuk, mit szeretne a másik. Az út előtt sokat beszélgettünk arról, jöjjek-e vagy ne jöjjek. De arra jutottunk, hogy ez csak megerősíti a kapcsolatunkat. Már várom a találkozást, mert úgy érzem, most százszor jobban szeretem, mint korábban.

A női pipereholmik nem hiányoztak?
A mindennapi életben a természetesség híve vagyok, nem hiányoltam a sminket. Annyira korábban sem vonzottak, könnyű volt nélkülük élni, egyfajta megkönnyebbülés: nem volt elvárás, hogy másképp nézzünk ki, mint amilyenek vagyunk. Reggel felkeltünk, felvettük a kéket és indultunk!