Szellemek, kísértetek, elmebeteg őrültségek - sztárok rémisztő élményei

Miley Cyrus
Vágólapra másolva!
Van, aki nem hisz ezekben a hókuszpókuszokban, más viszont igen, és gyakran retteg a furcsa jelektől. Van, aki az éjjel megmozduló, nyikorgó ajtótól, meglibbenő függönytől megijed, mert azt hiszi, szellem mozgatja, más viszont oda sem néz, mert tudja, hogy a kereszthuzat (esetleg a macska) a tettes. A sztárok közt is akad, aki biztos abban, hogy más dimenzióban, más szférában is vannak dolgok, amelyeket nem könnyű érzékelni, emberi aggyal felfogni, nézzünk pár példát!
Vágólapra másolva!

2009-ben történt, hogy Miley Cyrus európai turnén volt, és az egyik városban nem szállodába mentek, hanem egy nagy lakást vettek ki. Az énekesnő szerint egyértelműen kísértetjárta hely volt – anyja ugyan ezt nem hitte el, de a nagynéni is természetfeletti jelenségekről számolt be.

Miley Cyrus Forrás: Instagram/Miley Cyrus

Miley Cyrus elmesélte, hogy egyszer halálra rémült, mert úgy tűnt neki, hogy egy kisfiú ücsörög a mosdókagylóban, a fürdőszobában, lábát lógatva. Az énekesnő szerint elképzelhető, hogy valami gonosz szellem lehetett, mert egy másik estén a húga épp zuhanyozott, majd sikítani kezdett – a langyos víz ugyanis forróra váltott. De nem csak úgy magától, hanem a sztori szerint a csap fordult el, úgy, hogy nem ért hozzá emberi kéz.

-----------------------

Cher is hisz a szellemekben, sőt, egyszer arról beszélt, hogy volt férje, Sonny, aki 1998-ban meghalt, néha meglátogatja őt.

Cher Fotó / Getty Images

„Szeretem a szellemeket. Sőt, úgy hiszem, hogy Sonny néha lámpát gyújt nálam. Van egy gyönyörű csillárom, amely néha felgyullad – pedig elvileg nem tehetné, hiszen nincs belevezetve az áram! Egyszóval, kedvelem a szellemeket, jobban, mint pár embert” – magyarázta az énekesnő.

-----------------------

Jessica Alba is olyan paranormális jelenségről számolt be, amelyre nem talált magyarázatot, viszont traumaként élte meg gyerekkorában, amikor a szülei régi házában voltak. Az eset annyira megrázta a családot, hogy papot hívtak utána, hogy szenteltvízzel elűzze onnan a gonoszt.

Jessica Alba Forrás: AFP/Jean-Baptiste Lacroix

Jessica Alba elmondta, hogy nem tudja pontosan, mi lehetett, ami éjjel meglátogatta, de felébredt rá, és érezte a nyomást a testén – viszont nem tudott felkelni, beszélni sem, pedig sikítani akart. Végül csak sikerült felpattannia az ágyból, sírva rohant a szüleihez. „Egészen biztos, hogy volt valami a szüleim régi házában, de nem tudom, mi az” – mesélte régebben a Sydney Morning Heraldnak.

-----------------------

Lucy Hale a Pretty Little Liars, a Hazug csajok társasága forgatásának idején egy lakást kapott, de nem érezte ott jól magát. Elmondása szerint számos megmagyarázhatatlan dolog történt ott: többször előfordult, hogy az éjszaka közepén bekapcsolt a kávéfőzője, az ajtók pedig néha finoman, halkan becsukódtak, úgy, hogy nem ért hozzájuk senki, és kereszthuzat sem volt.

Lucy Hale IMDb

A színésznő nem tudott más magyarázatot adni ezekre a jelenségekre, csak azt, hogy szellemjárta helyen lakott. Mint mondta, a kutyája sokkal többet ugatott, mint szokott, ráadásul a lakásban volt egy mozgásérzékelő, amely akkor is gyakran bekacsolt, ha nem mozdult meg senki a közelében. Hale nem érezte, hogy valaki vagy valami fenyegetné, de nem is volt teljesen biztonságban – magyarázta.

Lucy Hale a Pretty Little Liars, a Hazug csajok társasága mellett játszott a Kőgazdagokban, a Miami helyszínelőkben, a Sikoly 4-ben, az Így jártam anyátokkal sorozatban. Legutóbb az Életre ítélve és a Katy Keen nézői láthatták.

--------------------

Katie Price azt állította, hogy több szellem is lakik a régi házban, ahová a vőlegényével költöznének. A korábban Jordan néven ismert modellt és tévésztárt, Katie Price-t nyolcadszor is eljegyezték, a vőlegényével, Carl Woodsszal pedig egy szebb napokat látott udvarházba költöznének a felújítás után – addig azonban meg akarnak szabadulni a jelenlegi lakóktól, pár szellemtől is, ehhez kerestek ördögűzőt.

Katie Price Forrás: AFP/2011 Getty Images/Larry Busacca

Price a The Fellas nevű podcastben mesélt arról, hogy nemcsak látott kísérteteket a házban, de fotós, videós bizonyítékai is vannak az ott élő lényekről. Azt mondta, egy kisfiút a padlón ülve fényképezett le, később egy férfit látott, amint az átment egy tükrön.

A modell arról is beszélt, hogy a szellemek gyertyalángon keresztül, annak rövidebb-hosszabb lobbanásaival kommunikáltak vele, így olyan dolgokkal is szembesítette a barátait, amiket elvileg nem tudhatott.

-----------------------

Lili Reinhart 2020-ban egy éjjel Luke Perryről álmodott, akivel a Riverdale-ben játszottak együtt. "Szorosan megöleltem, és sírtam a vállain, elmondtam neki, hogy mennyire hiányzik mindenkinek" – írta a színésznő a közösségi oldalán, majd azzal folytatta, hogy reggel már úgy érezte, Perry szelleme látogatta meg, mintegy rámosolygott a túloldalról.

Lili Reinhart és Luke Perry Forrás: Instagram/Lili Reinhart

A Beverly Hills 90210-ből is ismert Perry 52 évesen halt meg 2019-ben, miután stroke-ot kapott.

-------------------------

Ariana Grande énekesnőnek egy kansasi temetőben volt furcsa élménye, úgy érezte, az egész kocsiját elönti valami szomorú, negatív hullám, és kénszagot érzett, amiből démonok jelenlétére következtetett.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres

Távozáskor bocsánatot kért a lelkektől a nyugalmuk megzavarása miatt, majd készített egy fényképet, amin három arcot vett ki, holott a fotózás idején nem volt ott senki rajta kívül.

-------------------------

Gillian Anderson, az X-akták Scullyja nemcsak a sorozatban találkozott természetfeletti jelenségekkel, a valóságban is látott már nem egy szellemet.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Angela Weiss

"Határozottan érzem a lelkeket. Nagyon fogékony vagyok erre, de ez nem olyasmi, amiről nagyon sok emberrel lehetne beszélgetni" – nyilatkozta egyszer.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!