Megvan A Dal 2022 győztese

A Dal 2022 zsűri
Vágólapra másolva!
Közös szuperprodukcióval kezdődött a döntő, melyet a négytagú zsűri adott elő, akik Tóth Árpád: Körúti hajnal című versét zenésítették meg együtt. A dalt a közelmúltban elhunyt legendás basszusgitáros, Póka Egon emlékének ajánlották. Az este különlegessége, hogy a nyolc fellépőt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte végig. A műsorban Máté Péterről is megemlékeztek, aki idén lenne 75 éves. A Máté Péter-díjas Karthago együttes lépett fel az előadó Hazám című dalának feldolgozásával. Az est folyamán két győztest is hirdettek, hiszen külön díjazták az akkusztikus dalverseny győztesét. A fellépők sorát a tavalyi győztes, a Kaukázus zenekar zárta Chillagom című dalával. Itt nézhet képeket a fináléról!
Vágólapra másolva!

Third Planet – Táncol a Világ

A döntő első fellépője a Third Planet zenekar volt, akik speciális módszerekkel készültek a döntőre, hogy a legjobb formájukat hozhassák, közös edzéseket és színpadi gyakorlatokat is tartottak. Régóta várták, hogy Táncol a világ című daluk megszólalhasson egy szimfonikus zenekar kíséretében. Mező Misi szerint hihetetlen színt hoztak a műsorba és semmivel nem lehet őket zavarba hozni. A zsűritagoktól egyöntetűen pozitív véleményt kaptak.

A Dal 2022
A Dal 2022
A Dal 2022
A Dal 2022 műsorvezetői
A Dal 2022
Karthago együttes, Takáts Tamás, A Dal 2022
Karthago együttes, Takáts Tamás, A Dal 2022
Pádár Szilvia - Kismadár (A Dal 2022 - döntő)
Solére - Másért (A Dal 2022 - döntő)
Oláh Ibolya - Nem adom el (A Dal 2022 - döntő)
Oláh Ibolya - Nem adom el (A Dal 2022 - döntő)
Oláh Ibolya - Nem adom el (A Dal 2022 - döntő)
Karthago együttes, Takáts Tamás, A Dal 2022
A Dal 2022 - döntő, zsűri
Karthago együttes, Takáts Tamás, A Dal 2022
Solére - Másért (A Dal 2022 - döntő)
A Dal 2022
Napfonat - Mint a zápor (A Dal 2022 - döntő)
Oláh Ibolya - Nem adom el (A Dal 2022 - döntő)
Oláh Ibolya - Nem adom el (A Dal 2022 - döntő)
Napfonat - Mint a zápor (A Dal 2022 - döntő)
Napfonat - Mint a zápor (A Dal 2022 - döntő)
Solére - Másért (A Dal 2022 - döntő)
Andelic Jonathan - Jota - Elhiszem még (A Dal 2022 - döntő)
Third Planet - Táncol a Világ (A Dal 2022 - döntő)
Subtones - Nem segít más, A Dal 2022
Andelic Jonathan - Jota - Elhiszem még (A Dal 2022 - döntő)
Hegedűs Bori és Tempfli Erik - Anya (A Dal 2022 - döntő)
A Dal 2022
A Dal 2022 - Oláh Ibolya megnyerte
A Dal 2022 - Oláh Ibolya megnyerte


Pádár Szilvia – Kismadár

Másodikként állt színpadra Pádár Szilvia, akit a műsor erősített meg abban, hogy ne térjen le az énekesi pályáról. Wolf Kati dícsérete meghatározó volt számára, amikor Cserháti Zsuzsához hasonlította. Édesapjától – aki szintén zenei pályán van – rengeteg biztatást kapott a döntő előtt, de sokkal több önbizalommal énekelt, mint a műsor elején. Hatalmas megtiszteltetésnek érezte, hogy ilyen profi zenekarral léphet fel, igazi dívaként adta elő Kismadár című dalát.

Pádár Szilvia - Kismadár (A Dal 2022 - döntő) MTVA

Subtones – Nem segít más

El sem hitték, hogy ott lehetnek a döntőben, az esélytelenek nyugalmával érkeztek az elődöntőbe, nagy örömmel fogadták a továbbjutást. Óriási élmény számukra, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával dolgozhattak együtt. A két énekesnő hatalmas összhangban volt, nem csak öltözetük, hanem előadásmódjuk tekintetében is. Ferenczi György kiemelte, hogy mindennek nagyon pontosan megtalálta a zenekar a helyét, hogy hol és mit szabad és mit nem.

Subtones - Nem segít más, A Dal 2022

Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Anya

Király Viktor szerint azon túl, hogy igazán tehetségesek, nagyon aranyosak is együtt a színpadon. Tavaly az elődöntőig jutottak, idén már a döntő színpadán állhatnak Anya című dalukkal. Az énekesnő szerint rengeteg munka és emlék van a produkcióban, ami miatt minden forduló szívhez szóló volt számukra.

Hegedűs Bori és Tempfli Erik - Anya (A Dal 2022 - döntő) MTVA

Sok képet itt talál. Lapozzon, a cikknek nincs vége!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!