"Egy súlyos műtéten vagyok túl, ami a korábbi mozgásszervi problémámmal nincs összefüggésben. Öt nappal ezelőtt műtöttek, de még mindig fáradtnak érzem magam és sokat alszom. Nagyon kedvesek és segítőkészek a kórházban, próbálnak „összeszedni" több-kevesebb sikerrel, de már jobban vagyok. Még egy hétig biztosan bent leszek, és remélem, hogy akkor tényleg hazamehetek" - mondta a Borsnak Molnár György Elefánt.
A szólógitárosnak nem most először kellett megküzdenie a betegségeivel. A zenész 2018-ban már egyszer szívritmuszavar miatt kórházba került. Akkor a húgyhólyagján találtak két daganatot, amiket sikeresen eltávolítottak, és azóta nem volt panasza. A lapnak Trunkos András, az Omega menedzsere arról is beszélt, hogy még nem tudják, Elefánt mikor hagyhatja el a kórházat. Ennek időpontja nagyban függ egyes vizsgálatok eredményétől, amelyek megmondják: tovább szaporodnak-e a rákos sejtek a szervezetében.