Weisz Fanni gyakran jár Pécsre a nagyszüleihez, ahol mindig szívesen segít, miközben finomakat főznek és nagyokat esznek. "Amikor megtudják, hogy megyünk haza, mami mindig valami finomat főz, és mindig van valami közös programunk. Ha jó idő van, kint sütünk-főzünk, papa pincepörköltje például maga a csoda" - mesélte.
Amikor felnőtté váltam, majd kiszakadtam a szeretetteli környezetemből, a védelmi hálómból, rájöttem, mennyire fontos a család. Azt a rengeteg szeretetet és gondoskodást, amit tőlük kaptam, sose fogom tudni visszaadni, de azon vagyok, hogy ők is érezzék
– árulta el Fanni, aki 15 éves korában vesztette el az édesapját, és előtte sem volt az életének része, így a nagypapája volt az a férfi, akire felnézhetett.
Néha rám tört az érzés, hogy jó lenne, ha velem is törődne az apukám. Akkor rögtön arra gondoltam, mégis szerencsés vagyok, hiszen van egy csodálatos nagyapukám. Ő mindig óvott, vigyázott rám és a bátyámra. Rengeteg programot csinált nekünk. Gyerekkoromban őt láttam a legerősebb és legbátrabb férfinak...
és a leglágyszívűbb, legjobb nagypapának. Kifejezetten hasonlítunk egymásra: a humorunk, a hirtelenségünk, a csipkelődéseink, a természetünk. Rengeteget tanultam tőle, és sokat köszönhetek neki, és még sokáig és sokat akarok tanulni tőle" - mondta a Blikknek.