Korda György hihetetlen történetei a Szigetről

Milyen hétköznapi munkájuk volt mielőtt énekleni kezdtek volna, hol csókolták meg egymást először, kivel imádott ultizni Korda György? Milyen szállodák voltak a Szovjetunióban, milyen az élet az ecuadori dzsungelben, hányszor léptek fel Kanadában? Hat évtized történetei.

A pályatársak közül kikkel lettek barátok?

KGY: Mi soha nem voltunk nagyon barátkozós emberek, pláne nem ivócimborák, eleve nem is iszunk. Viszont mindenkivel jó a kapcsolatunk. Érdekes módon én inkább a másik közeggel, a rock és beatzenekarokkal jöttem ki jobban. Nem jártunk össze, de Szörényiékkel, Bergendyékkel, az omegásokkal nagyon jóban voltam.

A Metróból Schöck Ottó volt a legjobb barátom, olyan volt nekem, mint egy testvér.

Munkakapcsolat is volt vele: a Lady N lett az évszázad slágere a Duna TV-n, ez az ő dala... Milyen büszke lenne most! Az omegás Benkő Lacival pedig nyolc évig volt közös üzletünk a Pozsonyi úton. Képgaléria volt, Benkő imádta a kortárs festőket, én inkább a klasszikusokat szerettem. Kóbor János, Mecky pedig a mi régi törökbálinti házunkban lakott, ugyanis megvették tőlünk.

És a táncdalénekesek?

KGY: Aradszky Lacival érdekes a helyzet, majdnem családi kapcsolatba kerültünk. Van nekünk egy munkatársunk, technikusunk, aki az autónkat is vezeti, velünk van 15 éve, szinte családtag... az Aradszky Laci fiának a nővére az ő felesége, gyerekei anyja, tehát majdnem távoli rokonok lettünk Lacival. Aradszky Lacit amúgy minden jeles alkalommal meghívtuk magunkhoz, de azért nem jártunk össze persze mindennap. Ha találkoztunk, boldogan öleltük meg egymást.

BK: Az ultipartnerekkel tartotta a kapcsolatot Gyuri.

KGY: Bizony, óriási zenészekkel, színészekkel kártyáztam, külön könyvet lehetne írni erről az időszakról. Élő tanúi vannak ennek, Tordy Géza, Benedek Miklós, Csapó Gábor, Ujréti László, Koncz Gábor és páran még megvannak. Zsenikkel voltam kapcsolatban.

Hetente volt ulticsata?

KGY: Naponta! Napi szinten ultiztunk délután egytől. Volt előtte ebéd közösen, egyikünk sem volt túl gazdag, száz forint volt a „csumi", a leves, a főzelék hússal, és egy édesség. Utána jött az ulti, volt, hogy este kilencig, de előfordult, hogy másnap reggelig.

Milyen összegben játszottak?

KGY: Csórók voltunk, nem voltak nagy pénzek. Én még Sándor Csikarral kezdtem játszani az MTK Klubban 1964-ben. A művészekkel soha nem játszottunk nagy összegben, erre kényesen vigyáztunk. Én a kártyajátékokból, a társaságból sokat profitáltam. Átvettem egy szellemiséget, amit ezektől az emberektől tanultam... Ott volt Csurka Pista, Kellér Dezső, nagyszerű művészek, egyszer ebből tényleg egy könyv lesz!

Volt, akire haragudtak a zenészkollégák, koncertszervezők közül? Volt, hogy nem kapták meg a gázsit, vagy a helyszínen olyan probléma adódott, hogy fel sem léptek?

KGY: Soha nem volt ilyen, minket nem vertek át. A koncertjeink kétharmadát amúgy korábban az ORI szervezte. Voltak persze privát koncertjeink is, negyven évig Szikora Jenő, Szikora Robi édesapja volt a szervezőnk. Ő rendkívül korrekt és pontos ember volt! Akkoriban három-négy dalt énekeltünk csak egy fellépésen, öt-hat kis koncertünk is volt egy nap.

Sokat utaztak, sőt, saját utazós realityjük is volt a tévében. Melyik a kedvenc országuk, városuk?

KGY: Én harmincöt alkalommal voltam az USA-ban, negyvenszer Kanadában és tízszer Ausztráliában, úgyhogy az igaz, hogy nagyon sokat utaztunk.

BK: Olyan is volt, hogy hat hónapig nem voltunk itthon... amúgy összesen tíz évet voltunk külföldön, ha minden utat összeadunk! Sokszor télen voltunk az Egyesült Államokban, Kanadában, de legalább bokáig érő bundákban járkálhattam. Kedvenc hely talán nincs, de első ausztrál utunk emlékezetes, az elején Sydney fölött köröztünk hajnalban, olyan alacsonyan repült a gép, hogy mindent láttam az ablakból. „Ébredj fel, mert egy álomban vagyunk, te még ilyet nem láttál" – ébresztgettem Gyurit. A tengerpart, a kék víz, a gyönyörű épületek... Ez annyira megmaradt!

Azóta is szeretek az ablakhoz ülni, és azt várom, hogy a gép ereszkedjen le.

Tizenkét országban voltunk a Kordáék a Föld körül című műsorral, de fotós sajnos nem jött velünk - viszont nagyon szép fotógyűjteményem van erről a kalandról. Le kellene írni könyvben, mennyi minden történt velünk, és ott vannak a szép fotóim is. Ecuador is örök emlék, Quitóban is voltunk, dzsungelben is töltöttünk nyolc napot, érdekes volt... kiderült, hogy minden luxus nélkül is jól tudjuk érezni magunkat.

KGY: Quitóban amúgy volt egy komoly földrengés, éjjel fél kettőkor szóltam félálomban Klárinak, hogy ne ugrándozzon... mozgott a falon a kép, a lámpa.

BK: Szóltam Gyurinak, hogy rohanjunk ki az épületből, de mire összekaptuk magunkat, leállt a földrengés. Reggelinél kérdeztük a fiúkat, a forgatócsoport tagjait, de nem tudták, mi volt az éjjel, ők békésen aludtak.

Volt szó Ecuadorról, Kanadáról, Ausztráliáról, de gondolom, Kelet-Európa sem maradt ki.

BK: 1986-ban együtt voltunk egy hónapot a Szovjetunióban.

KGY: Ez igaz, de 1965-ben én már felléptem a Szovjetunióban, és utána még nagyon sokszor. Nagyon ismert énekes voltam ott kinn, amúgy több szocialista, úgynevezett baráti országból érkeztek fellépők, akkoriban sok kelet-európai énekest meghívtak az oroszok. Olaszul, angolul, de főleg magyarul énekeltem kint is.

Kordáék a Föld körül, 1. rész:

Milyen szállások voltak akkoriban?

KGY: Érdekes módon a Szovjetunióban elég jó sorunk volt, az esetek kilencven százalékában rendes szállodában kaptunk szállást. Moszkvában vagy Leningrádban, ami ma Szentpétervár, csoda szállókban pihenhettünk, de most beugrott egy emlék: elutaztunk Odesszába is, ahol a szálló fürdőszobájába mentünk együtt fürödni, ám ott volt egy hatalmas, fekete bogár a kádban. Megkérdeztem a hölgyet, a segítőt, ő lazán csak azt mondta, hogy eresszünk rá forró vizet. Nem volt nagyon meglepve... Amerikában nem volt minden szállás olyan jó, de mindenhol szeretettel fogadtak.

A Csináljuk a fesztivált! zsűrijében ültek, milyen élmény volt a forgatás?

BK: Nagyon boldoggá tett, hogy felkértek minket erre a műsorra, pláne, hogy együtt! Én máshol már zsűriztem, de ennek a műsornak küldetése van, tiszta dolgokat közvetít, és sok fiatalt, egy új generációt ültettünk a tévé elé. Láttuk, mennyire rácsodálkoztak, hogy korábban is volt zene... Vagy csak akkor volt igazán? Ez persze attól függ, hogy nézzük... Mert régen élőben szólt a vonós, a szólista, minden hangszer, a teljes nagyzenekar. Így most nehéz volt kritikát mondani olyan dalokról, melyek hatalmas slágerek voltak régen és most is. Mindegyik nem tud továbbjutni, ezt tudtuk, de a szerkesztők nagyon okosan bevontak közönségszavazatokat is. A döntés a közönség kezében volt.

KGY: És a körítés, a díszletek! Nagyon jól ki volt találva minden dal, mintha videoklipeket láttunk volna. Már bizonyított dalokról kellett dönteni, és a zenei alapokon át kellett megmagyarázni, miért ez megy tovább, és nem a másik sláger.

Örültem, hogy lehetett zenéről beszélni.

Fontos, hogy nem okoskodni: ugyanis ez egy szubjektív műfaj. Szakmailag kellett elmagyarázni a döntésünket, és a műsor így hiteles volt, ezt több helyről hallottuk. Ha lesz folytatás, amit nagyon szeretnénk, akkor nem lesz könnyű hatvan olyan dalt elővenni, amely még nem volt – de a magyar könnyűzene nagyon gazdag múltra építkezik, biztos megoldják.

BK: Én lubickoltam ebben a helyzetben: ez nem egy szerep volt, mert természetesen viselkedtünk, ráadásul humort is csempésztünk a szakmaiság mellé. Előadókat soha nem bántottunk. A végén pedig megkönnyebbültem, a közönség döntött, mert egy dal nekem nagyon fontos volt. A Lady N lett az évszad dala ebben a válogatásban, és akárhányszor látom a színpadon, soha nem halványul el. Szerintem az a nagy sláger, amely folyamatosan az. Amint elindul a dal, az emberek már táncolnak, énekelnek, félelmetes! Én ezt 42 éve látom...

Hogyan telik egy napjuk, hány fellépésük van hetente, mit gondolnak a Sziget Fesztiválról? Az interjú folytatódik, lapozzon!