"Az elmúlt 3 év egyik érintett számára sem volt könnyű. Bernivel sarokba lettünk szorítva, nem volt más választásunk, mint hogy magunk álljunk elő ezzel a történettel, ami az egész addigi életünket felborította. Nem kell minket emiatt sajnálni, hibáztam, amiért vállalom is a felelősséget.
De azt a legvadabb rémálmunkban sem gondoltuk, hogy a saját apám fogja tovább gerjeszteni a híráradatot,
és ki tudja, meddig tart még az ámokfutása. Remélem, most már vége lesz.
Berni maximálisan támogat és segít engem abban, hogy idővel jó kapcsolatunk legyen a fiammal, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Sajnos a nagyapjától mi nem tudjuk megvédeni, aki annyira imád szerepelni, hogy a kisfiú helyzetét felhasználva hétről hétre címlapra kerül egy újabb általa generált történettel. Biztosak vagyunk benne, hogy ezután a cikk után is lesz mondanivalója, de most nyomatékosan
szeretném megkérni, hogy legyen végre elég, álljon le!
A jövőben többet nem szeretnénk nyilatkozni a témáról, szeretnénk élni az életünket, amelynek, reméljük, hamarosan valamilyen módon a gyerekem is része lehet. Köszönjük a sajtó együttműködését, hogy ezt tiszteletben tartják!" - írta közleményében Solti Áádm, aki a Storynak küdte el válaszait.