Véget ért a Párharc, megvan a győztes pár
![Párharc](https://cdn.origo.hu/2023/12/odPKBIKhIxhPDy_e7tnlC0uUwjtdWaiQ-XrcpkDuQFQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4NTcxMmE4YTkyYjRjY2RhNWRiYTU3NmU5ZGViYTlk.webp)
A Párharc döntőjében Varga Viktor és Zsembera Liliána csapott össze Chris Tanoh Csokival és Egedi Heddával hét párbajnemben, amelyek közül két páros és öt egyéni feladat volt. A műsort vezető Stohl András az elején elmondta, hogy aki először eljut négy győzelemig, az már megnyerte a játékot és a 10 millió forintos fődíjat.
A Tágra nyílt szemek nevű játékban a két férfi küzdött volna meg egymással: két perc alatt minél kevesebbet pisloghattak, miközben egy akváriumba dugták a fejüket, majd kígyókat pakoltak köréjük. Csoki pánikba esett, fel is adta, Viktor tehát küzdelem nélkül nyert – de a szemüvege alá rövid idő alatt is bemászott egy kígyó.
Jött a Pohárpiramis (a pároknak poharakból kellett piramist építeniük), ebben Csokiék nyertek. A két nő gyors- és gépírási, illetve helyesírási versenyében Lilána bizonyult jobbnak, majd a Tartós kapcsolat nevű játékból is Viktorék kerültek ki győztesen, ők tartották meg ügyesebben egymást egy rámpán egy kötél segítségével.
Liliána és Csoki mérkőzött meg egymással a Befűzésben: egy cérnát kellett átfűzniük tíz tű fokán, ami Csokinak sikerült hamarabb. A Toronyépítésben Viktor és Csoki csempékből építettek tornyot, Viktoré azonban összedőlt a cél előtt, jól össze is veszett miatta a barátnőjével. Csoki teljesítette a feladatot, amivel kiegyenlítettek, 3-3 volt az állás – a következő párbajjal dőlt tehát el a verseny.
Visszatért az első játék, a Tágra nyílt szemek, csak épp kígyók nélkül – vagyis a feladat annyi volt, hogy két percet ki kellett bírni pislogás nélkül. Viktor és Csoki nézett egymással farkasszemet, amit Viktor bírt tovább, ő és Liliána nyerték tehát a Párharcot.