Kiderült, mennyiért lehet táncórát venni Molnár Anditól

Dancing With The Stars Molnár Andrea Andi
Vágólapra másolva!
Molnár Andi ötletes meglepetéssel készült karácsonyra. A táncosnő a saját fotójával meghirdetett táncos ajándékutalványokat kezdett el árulni, amit bárki megvásárolhat.
Vágólapra másolva!

Andi hosszú évek óta tánctanárként is dolgozik, s szinte mindennap próbákat tart a tanítványainak. Most azonban nemcsak a diákjai, hanem bárki eltölthet vele néhány órát vagy alkalmat, hogy együtt hódoljanak a táncművészetnek: mindez húszezer forintba kerül. Ez egy jó ajándékötlet azok számára is, akinek motiváció nélkül nincs bátorságuk elkezdeni táncolni.

Molnár Andrea Andi Forrás: sajtoszoba.tv

– Karácsony alkalmából ismét ajándékutalványokat kezdtem el árulni, amit bárki megvehet magának vagy másnak ajándékba. Ez egy velem töltött közös táncórát tartalmaz. Lehet kiváltani egy alkalomra vagy hosszabb tanfolyamra is egyénileg, illetve párok vagy kisebb csoportok számára. Volt már arra is példa, hogy valaki tizennégy alkalmas utalványt váltott nálam, vagy éppen azt kérte, hogy a próbaterem helyett a nappalijában tartsam meg a foglalkozást, ami nagyon jó hangulatban telt. Olyan vásárló is akadt, aki a testvérének és a menyasszonyának vett ajándékba órákat tőlem a közelgő esküvőjükre – mesélte a Blikknek a táncművész.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!