Súlyos testi sértés a vád a Jordan Terrell Carter néven született Playboi Carti ellen, akit az után tartóztattak le, hogy a barátnőjét fojtogatta. A nő azt állítja, hogy még decemberben, 14 hetes terhesen az apasági tesztről akart beszélni a rapperrel, de a vitájuk eldurvult, a férfi fojtogatni kezdte.
A nő azt is elmondta, hogy a rapper sokáig nem engedte levegőhöz jutni, már azt hitte, ott fog meghalni – végül egy szemtanú segített neki. Playboi Carti ügyvédje mindent tagad.
Playboi Cartinak eddig két stúdióalbuma jelent meg, amelyek közül már az első népszerű volt, a második (a Whole Lotta Red) pedig már az első helyet is megszerezte a Billboard 200-as amerikai slágerlistán.