"Amikor régen a Koszorú utcában laktunk, Lili lányom a fal mellett, én a másik fal mellett aludtam, a vécé a folyosón volt.
Egyszer amikor hazamentem, kiment belőlem minden erő és elájultam. Kihívták a mentőt, kaptam egy injekciót, azzal azt hiszem két napig aludtam.
Kérdezte a mentős a feleségemet, hogy mikor pihente ki magát utoljára a férje. Mondta, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt. Akkor két napig aludtam, és megint mentem tíz évig.
Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, mentem a lányommal a kórházból a villamos megállóba és az volt az első gondolatom, hogy nekem erre nincs időm. Szerintem ez mentett meg.
Az volt a szerencsém, hogy az a rákfajta, ami nekem volt, benne volt abban az ötvenben, amit már nagyjából ismertek. Ezt az egészet egy megoldandó feladatnak, egy projektnek kezeltem, mindig csak a következő lépést néztem" - idézte fel.
"A kemo lecsöpögött reggel negyed ötkor, és én fél ötkor már a taxiban ültem és eljöttem. A térdemben is egy marék vas van, meg kell újra operáltatnom, de erre sem érek rá, ráadásul a színpadon abban a két órában nem érzem" - mondta a Borsnak.