Nem bír magával Kulcsár Edina férje, G.w.M megint botrányt csinált

G.w.M.
Vágólapra másolva!
G.w.M tizennégy éves korában kezdett zenélni, mert úgy gondolta, ezzel törhet ki a nehéz körülmények közül. Ma már kifejezetten luxuséletet él, ezt előszeretettel mutatja meg követőinek, bár a dicsekvéssel sokszor felidegesíti az embereket. A rongyrázó életmódján és vagyona mutogatásán túl, a Kulcsár Edina felé tett gesztusai is túlzásnak tűnnek. Tetoválások, méregdrága ajándékok, botrányok, bakik: összeszedtük a rapperrel kapcsolatos legmegosztóbb történéseket.
Vágólapra másolva!

G.w.M szerint Nagy Melanie túl sok pénzt kért tőle, de ha az ő luxuséletéről van szó, a pénz nem jelent akadályt. Teste tele van tetoválásokkal, melyek közül az egyik közröhej tárgyává tette őt. Előkerült korábban egy kép, amin a férfi félmeztelenül látható, a mellkasán lévő felirattal azonban nem stimmel valami.

Szemfüles követők vették észre, hogy helyesírási hiba van a tetoválásban, ugyanis ez olvasható a rapper mellkasán: "Soha ne mond, hogy soha". Mely helyesen így van: "Soha ne mondd, hogy soha!"

gwm - úgyis aktuális, most találtam ezt a gyöngyszemet - tetoválás helyesírási hibával
by u/Ok_Paramedic9096 in talk_hunfluencers

A zenész nem reagált a dologra, továbbra is büszkén mutogatja magát. Egy másik képén Kulcsár Edina terhes hasát puszilgatja, jól látható, a hátára tetováltatta szerelme arcképét, ami sokak szerint szintén elég bizarra sikerült.

Tudtam, hogy mindennél jobban szeret, de ezzel a gesztussal még biztosabb vagyok az érzéseiben. Nem is kívánhatnék nála jobb társat, mindent megad, amire vágyom, sőt, még annál is sokkal többet" - mondta büszkén az egykori szépségkirálynő, akinek tetszik új férje gesztusa. Közös kislányuk május 11-én született meg, Amarával első képén a zenész szintén meztelen felsőtesttel szerepel.

Ez sem bizonyult jó döntésnek, ugyanis többen észrevették, hogy a képen valószínűleg utómunkálatokat végzett, ugyanis a rapper dereka természetellenesen egyenesnek tűnik, felette is különösen néz ki az úszógumija. Valószínűleg karcsúbbra szabhatta magát az eredeti felvételhet képest, ezzel is nevetségessé tette magát.

A luxussal való dicsekvésből és rongyrázásból a kritikák ellenére sem vesznek vissza új feleségével, Kulcsár Edinával. Még születése előtt egy drága arany babakocsit vásároltak a kislányuknak, amivel szintén sikerült sokakat felidegesíteni és a jó ízlés határát feszegetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!