Tóth Gabi miatt táncolhatott erre a dalra Papp Máté Bence és a Fricska a tévében - videó

Fricska
Vágólapra másolva!
Szombat este egy véget ért szerelemről szóló dalra táncolt Tóth Gabi új szerelme a táncegyüttesével, a Fricskával.
Vágólapra másolva!

Krausz Gáborral való szakítása után szombat este Hevesen lépett fel először Tóth Gabi új párjával, aki a Fricska táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence. Az énekesnő üzent is az elmúlt napok történéseire reagálva, a fellépés után pedig állítólag kettesben távoztak.

Forrás: Fricska/Instagram

Míg ők a közönségnek énekeltek, a fricskás fiúkat a Duna televízió Szerencse Szombat című lottósorsolós adásában is láthatták a nézők. A táncosok egy véget ért románcról szóló nótára táncoltak, ami két összemixelt népdalból állt, és így szólt:

„Szerettelek, babám, nagyon,

De már annak vége vagyon.

Vége vagyon szerelmünknek,

Legyen kedve irigyemnek.

Irigyeim annyin vannak,

Mint a kutyák, úgy ugatnak.

Adok nekik víg napokat,

Hadd ugassák ki magukat.

Nem úgy van most, mint volt régen,

Nem az a nap süt az égen.

Nem az a nap, nem az a hold,

Nem az a szeretőm, ki volt.

Aki volt, már rég elhagyott,

Szebbre vágyott, de nem kapott.

Szebbre vágyott, de nem kapott,

Még olyat se, mint én vagyok."

Az adás a mediaklikk.hu-n nézhető vissza, 16. perctől érkeznek a táncosok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!