Egyre felismerhetetlenebb a válófélben lévő Janicsák Veca - fotók

Janicsák Veca
Vágólapra másolva!
Janicsák Veca tavaly év elején jelentette be, hogy úgy döntött, elválik a férjétől, de a házasságuk hivatalosan még azóta sem ért véget. Hamarosan kezdődik a második tárgyalás, így egyre fokozódik a feszültség a válófélben lévő házaspár között, egyre durvább dolgokat üzengetnek egymásnak. Bár házasságukkal mindig is voltak gondok, ők ezt jó ideig tagadták, pedig a 2019-es Ázsia Expressz alatt is sokaknak feltűnt, hogy nem jó a kapcsolatuk. Az énekesnő ez idő alatt külsőre is rengeteget változott, már alig hasonlít egykori önmagára.
Vágólapra másolva!

Bár Janicsák Veca próbál a jövőre koncentrálni, és boldog is az új párja oldalán, mégsem felhőtlen a boldogsága, ugyanis férjével még mindig nem sikerült hivatalosan lezárni a házasságát.

Janicsák Veca és férje még nem váltak el hivatalosan, újabb tárgyalás jön Forrás: LadányiJancsóÁbel

Hamarosan folytatódik a válóperük, és valószínűleg nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a jelek szerint nem jó a viszonyuk.

Janicsák korábban elmondta, hogy Ladányi Jancsó Ábel sosem tartotta be a neki tett ígéreteit, ebből volt sokszor elege. A kapcsolat vége után átértékelte a történteket, és arra a gyerekkorára vezeti vissza a saját házasságának válságát is, szerinte nagyon sok rossz tapasztalatot hozott a szülei házasságából.

Nem kaptam meg azt az apai szeretetet. Elváltak a szüleim az én születésem miatt... Az emberben ez egy komoly sebet hagy..." - mondta korábban Janicsák Veca, aki szerint szinte elkerülhetetlen volt, hogy véget érjen a házassága.

Janicsák Veca rengeteget változott Forrás: Janicsák Veca/Instagram

Sokak szerint a túlzásba viszi a beavatkozásokat

Talán ez a felismerés is motiválta abban, hogy plasztikáztasson, és kívül-belül új emberré váljon, hátha könnyebben szakít a rossz szokásokkal.

Janicsák Veca a beavatkozások előtt, néhány évvel korábban Forrás: Janicsák Veca/Instagram

A követők véleménye vegyes, van, aki szerint még ízléses az énekesnő kinézete, nem viszi túlzásba, másoknak már ez is túl sok.

– írta például egy követője.

"Jól szét van műtve az arcod" - üzente egy másik. "Mintha a szája nagyobb lenne... Nem értem, miért töltette fel, Veca enélkül sokkal szebb volt. De hát ő tudja" - olvasható a kommentek között, melyeket Janicsák Veca figyelmen kívül hagyott.

Újabb bírósági tárgyalás jön

Egy ideig úgy tűnt, hogy csillapodtak a kedélyek közte és férje között, azonban a napokban váratlanul nyilvánosan üzent feleségének Ladányi Jancsó Ábel, hiszen közeledik az újabb bírósági tárgyalás, ahol közös gyerekük elhelyezéséről is döntés születik.

Janicsák Veca nagyon megváltozott Forrás: https://www.instagram.com/janicsakvecaofficial/

Ennek hiánya hosszútávon mély lelki sebeket okozhat az érzékeny lelkükben, melyekkel egész életük során meg kell birkózniuk. Közeleg a tárgyalás, nekem fontos, hogy a gyermekemet boldognak lássam"
- írta az énekesnő férje, amire Janicsák Veca még egyelőre nem reagált, hiszen a férfi Instagram-oldala alapján elég sok időt tölthet a kislánnyal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!