A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Kiderült, kit vert még át az orvossal szexelő magyar modell

Hajvágás, fodrász, szőke haj
Vágólapra másolva!
Újabb részletek derültek ki annak az ismert magyar modellnek az életéről, aki a rendőrség közlése szerint szexuális szolgáltatásokat kínált egy nyíregyházi orvosnak vényre felírható, cukorbetegeknek szánt, fogyást is elősegítő készítményért cserében.
Vágólapra másolva!

A híresség, aki hosszú évek óta állandó szereplője a magyar bulvármédiának, a Blikk információi szerint többször döntött úgy, hogy bizonyos szolgáltatások igénybevétele után nem fizet. Ilyen módon vert át egy ismert embert is, aki közel tizenöt évvel ezelőtt szépségszalont működtetett Budapesten.

– Bejelentkezett a stúdiónkba, és az első alkalommal hajhosszabbítást kért – mondta a lapnak a szalon akkori vezetője. A furcsaságok azután kezdődtek, ahogy a munkafolyamat véget ért.

Ekkor ismét a hajával foglalkoztak, emellett pedig a szalon egyéb – manikűr, pedikűr – szolgáltatásait is igénybe vette.

Képünk illusztráció Forrás: --

– Újra a lerázós dumával jött, ami már mindenki számára kellemetlen volt, ezért próbáltuk kérni, hogy fizessen, de ismét csak ígérgetett. Bartert is ajánlott, de ez sem következett be soha, aztán végleg eltűnt. Hiába kerestük, nem adta meg a tartozását.

Az összeg, amivel 2008 tájékán tartozott a híresség, a szalon akkori tulajdonosa szerint közel százezer forint volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!