Gáspár Győző zebrát akart vásárolni, csúnyán megtréfálták - fotó
![Gáspár Győző](https://cdn.origo.hu/2023/12/X3BUFkieahta-Ih6mD469vueoF4m1_M48LyR-xI_xGY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlM2M0MzU2Yjc0ODRhNDQ4OWRkZTliMDIwY2JlYjMx.webp)
Szamarat csináltak a barátai Győzikéből, aki úgy döntött, hogy egy zebrát vásárol, amelyet egy állatkertnek adományoz majd. A showman egyik ismerőse ajánlott is neki egy gazdát, aki – elmondása alapján – eladná Győzőnek imádott állatát. Gáspár Győző el is látogatott a farmra, ahol azonban kiderült, a zebrát más már megvette. A showman emiatt rendkívül szomorúan járta körbe a birtokot, míg barátai végig azt a csínytevést készítették elő, amivel feldobhatják a hangulatát: némi állatbarát festékkel és hintőporral zebracsíkosra festettek egy szamarat.
Nagyon fel voltam csigázva, alig vártam, hogy lássam a zebrát és az állatkertnek adjam.
Évtizedek óta ez a kedvenc állatom, úgy volt, hogy kedden kell jönni érte, de nekem csütörtököt mondtak az ismerősök. Közben más addig megvette és elvitte a zebrát. Nem hiszem el, hogy ilyen történik!" – fakadt ki Győző, aki miután felocsúdott, körbenézett a farmon. Barátai eközben zebracsíkosra festették a szamarat, majd zebraként mutatták meg neki. A showman teljesen kikelt magából, amikor előálltak a furcsa állattal. Kicsit sem nevetett a tréfán.
Teljesen elment az eszük, öt percre hagytam őket magukra és ezt csinálják!
Komolyan mondom eszem megáll, szégyen, amit csináltak, nagyon felbosszantottak!" – fakadt ki a showman, aki miután lehiggadt már csak legyintett barátai heccén.