Mint ismert, vasárnap elindult a TV2-n a Next Top Model Hungary, ahol a Tomán Szabina, Axente Vanessa, Tombor Zoltán és Merő Péter alkotta szakmai zsűri Magyarország új topmodelljét keresi. Az első körből továbbjutott Pásztor Bíborka, de kénytelen volt feladni a versenyt. A fiatal lány endometrózissal küzd, ami megnehezítette számára a versenyzést, hiszen rengeteg stressznek lett kitéve, rosszul lett, így könnyek között vett búcsút.
A kialakult helyzet Ördög Nórát is megviselte, aki most először szólalt meg a történtekről.
"Nagyon sajnáltam Bíborkát, mert tudom, hogy ez nagyon fontos volt neki.
Ezzel a műsorral akart visszatérni egy kicsit a betegsége után, nyitni a világ felé, de ez a súly ránehezedett, és nem csak lelkileg, de fizikailag is megviselte, visszatértek a tünetei és borzasztó fizikai fájdalmai voltak"
- kezdte a műsor háziasszonya.
"Igyekeztem támogatni, és végül nagyon nehéz döntést kellett meghoznia. Úgy érezte, végre elindult valami, bejutott a versenybe, és nem akarta feladni. De ilyen áron nem szabad folytatni" - tette hozzá.
Azonban nem Ördög Nóra az egyetlen, akit megérintett Pásztor Bíborka helyzete. Tomán Szabina például megosztotta, hogy a versenyzők némelyike a lányával egykorú, így még jobban megérintette a helyzet.
"Nagyon megérintett ez az eset, mert a versenyzők között vannak olyan lányok, akik majdnem egykorúak a nagylányommal.
Úgyhogy bármennyire próbáltam a szakmai zsűri képét mutatni, belül azért nagyot ütött egy ilyen szomorú történet" - nyilatkozta a Borsnak.