Lopott az RTL Klub őrjöngve trágárkodó sztárja, elkapták Manuelt

Manuel
Manuel
Fotó:
Vágólapra másolva!
Manuel lerendezettnek tekinti a lopási ügyét, de vár még rá 50 óra közmunka.
Vágólapra másolva!

A zenész és két barátja 2017-ben látogatott el az ország egyik legnépszerűbb menhelyére, a Noé Állatotthonba, ahol egy rövid sétát követően úgy döntöttek, hogy magukhoz veszik a kapuban kiállított, átlátszó műanyagból készült adománydobozt, azaz ellopták a pénzt, 60 ezer forintot.

A tolvajokat órákon belül elkapta a rendőrség, a fiúkat végül 50 óra közmunkára kötelezték, amit nyolc hónapon belül kellett volna teljesíteniük, illetve fejenként 20 ezer forintot is vissza kellett volna fizetniük.

Nem jelentkezett

Ez hét éve volt, Manuel azóta sem végezte el a közmunkát, úgy tűnik, mindenre van ideje, de erre nincs 50 órája. Úgy néz ki, hogy azzal, hogy egy nagyobb összeget elutalt a nagyon fontos munkát végző állatmentő szervezetnek, ő elfelejtette az egészet. Pedig most tavasszal is nagyon-nagy szükség lenne a segítségére. A közmunka jogerősen lett kiróva és Manuel számára több lehetőség is van. Ledolgozhatja a menhelyen, de dönthet úgy is, hogy a menhely részére szervez gyűjtést, mondjuk egy koncertjén. De lassan itt a turnészezon, egyik fellépésről a másikra utazik majd a fiatal énekes, mikor lesz ideje erre? - tette fel a kérdést a Bors.

"Mint mindig, most is nagy szükségünk van önkéntesekre, rengeteg állatunk van és rengeteg a teendő" – mondta a Borsnak Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője.

"Természetesen nagyon örültünk Manuel gáláns utalásának, de arra, hogy mikor és hogyan szeretné megkezdeni a munkát, az elmúlt hónapokban hiába vártuk. Nem telefonált, nem jelentkezett semmilyen formában, pedig mi és a mentett állataink tárt karokkal, szeretettel várjuk. Hiszünk abban, hogy talál ránk időt a naptárában, mert dolgos kezekre mindig van nálunk igény!" - tette hozzá.

Sokszor lopott, gyakran lebukott 

Manuel évekig lopott. "Mindig az volt, hogy boltokból loptam, elsősorban élelemiszerboltokból. Aztán amikor már így éreztem az igényét annak, hogy azért szeretnék úgy kinézni mint a többiek, jó ruhákban járni... akkor elkezdtem ruhaboltokból magamnak is, meg eladásra is, hogy eladjam igazából bárkinek, akinek ezt el lehetett passzolni. Sokszor kaptak el" - emlékezett egy korábbi műsorban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!