Szandi hatalmas koncertbotrányáról az alapítvány vezetője is megszólalt

Vágólapra másolva!
Szandi koncertbotrányáról az utóbbi napokban sokat lehetett hallani, ugyanis hatalmas felháborodást váltott ki a közvéleményből, hogy nem lépett fel a jótékonysági koncerten, de az összeget zsebre tette. Az énekesnő a napokban visszautalta a pénzt, és bocsánatot kért minden érintettől. Az ügyben az alapítvány vezetője is először szólalt meg, aki hihetetlen dolgokat mesélt.
Vágólapra másolva!

"Egészségügyisek vagyunk, pszchológiai dolgokkal is foglalkozunk, engem nem lehet becsapni ilyen szinten. 

Amit én Szandin láttam, azt megjátszani nem lehet. Egy elképesztően jószívű, tüneményes embert ismertem meg benne, aki óriási szeretettel fordult a család felé, személyes ajándékokat is hozott nekik. 

A fiú kosarazik, kapott egy labdát, a középső siket-néma, egy rajzállványt kapott kiegészítőkkel, a legkisebb pedig egy modern matematikai eszközt, mert imádja a matekot. Az anyuka értelmi fogyatékkal él, neki Szandi érkezése volt a legnagyobb csoda. Ismeri az összes számát, kívülről tudja őket" - mesélte.

Az alapítvány vezetője tudja, hogy az énekesnőt lelkileg nagyon megviselte a történek, ami meglátása szerint nem az ő hibájából történt. 

Az, hogy személyesen eljött hozzá, még jobb, mintha csak a színpadon látta volna. Minden rosszban van valami jó, szokás mondani. Szandit nagyon megviselte ez az egész, ő egy fantasztikus ember. Ha nem lenne az, nem vette volna a fáradságot, hogy idejöjjön, csak visszautalta volna a pénzt és ezzel el van intézve. Ha időben tudta volna, hogy hova érkezik, ez az egész nem így alakul" - hangsúlyozta a Borsnak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!