Nem volt hajlandó fellépni egy segélykoncerten Szandi, de az érte járó pénzt elvette

Szandi
Szandi
Fotó: Szandi - Instagram
Vágólapra másolva!
Szandi elmondása szerint még sosem volt hasonló szituációban a pályafutása alatt, magyarázkodik a történtek miatt.
Vágólapra másolva!

Egy szlovákiai, magyarok lakta településre, Madarra érkezett Szandi és férje, ahová egy fellépésre érkeztek volna, azonban az énekesnővel nagyon kellemetlen dolgok történt. Elmondásuk szerint annyira kevesen lézengtek a helyszínen, hogy ekkor úgy döntöttek, nem tartják meg a koncertet. Azt állítják, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően jártak el, ugyanis ötven fős létszám alatti közönségnél nem tartják meg a koncertet, ezért volt, hogy Szandi már a kocsiból sem szállt ki, viszont a nem teljesített fellépésért járó összeget átvette a kocsi ablakán keresztül, majd elhajtottak a helyszínről.

PINTÁCSI Alexandra (Szandi); FERENCZI György; NÉMETH Alajos
Szandi zsűritagként A Dal 2024 második elődöntőjében 
Fotó: Máthé Zoltán / MTVA 

Az énekesnő és férje, Bogdán Csaba azt állítják, hogy ők egy közvetítő cégen keresztül kerültek bele a rendezvénybe, a szervezővel közvetlenül a helyszínen találkoztak, arról sem tudtak, hogy egy nehéz sorsú család megsegítésére szánták a koncertekből befolyó összeget. Bogdán hozzátette, hogy nagyon rossz volt a szervezés is, látták, hogy egyáltalán nem profi módon álltak a dolgokhoz, emiatt hiúsulhatott meg Szandi fellépése.

Rendszeresen járunk a Felvidékre koncertezni, mindig jól sikerült, és most is azért utaztunk több száz kilométert, hogy Szandi énekeljen. Közvetítőn keresztül mentünk, a helyi szervezőkkel semmilyen kapcsolatban nem álltunk.

Arról sem tudtunk, hogy egy család megsegítéséről szól a rendezvény, a helyszínen szembesültünk ezzel, ahogyan a szervezetlenséggel és azzal is, hogy alig volt ott valaki. Szerintem az is nagy hiba volt, hogy a plakáton nem tüntették fel, ki mikor lép színpadra" - magyarázkodott a kínos esetről Szandi férje, aki még azt is hozzáfűzte, ha meg lett volna az ötven fő, akkor minden gond nélkül színpadra állt volna a felesége. Azonban a koncert szervezői szerint ez nem teljesen így történt, mint ahogy a házaspár előadja.

Szandi megérkezett, majd arra hivatkozva, hogy kevesen vannak még a kocsiból sem volt hajlandó kiszállni. Átvette a gázsit, 1500 eurót (közel 600 ezer forint – a szerk.), majd távozott. 

Azt mondta, a szerződésében benne van, hogy ötven fő alatt nem ad koncertet, de mi igazolni tudjuk, hogy hatvan jegyet adtunk el a helyszínen, és még további 40-50 fő volt önkéntesként jelen, akik szintén szerették volna őt látni. Igaz, hogy elszórva volt a közönség, de ha a művésznő a színpadra lépett volna, biztos mindenki odamegy nézni őt, hiszen van, aki csak miatta jött el. 

Beismerem, kezdők vagyunk, nem csináltunk még ilyen rendezvényt, így voltak hibák, de a technikai feltételeket biztosítottuk

- mondta a szervező, aki elismeri saját felelősségét is abban, hogy valóban nem profi szervezés volt. Hozzátette, hogy bár kérlelték, de Szandi hajthatatlan volt megyezni arról, hogy ha egyórás koncertet nem is ad, legalább 3-4 dalt énekeljen, de egyáltalán nem állt színpadra.

Az esetről Szandi is megszólalt, igyekszik helyrehozni a dolgot, de egyáltalán nem kérték tőle, hogy maradjon és azt sem közölték, hogy jótékonysági rendezvényről van szó.

Szeretnénk felajánlani, hogy ha a szervezők küldenek egy számlaszámot, visszautaljuk a pénzt, ezzel is támogatva a családot, hiszen mindig is szívügyem volt a rászorulók megsegítése. Sajnáljuk, hogy így alakult, hiszen a 35 éves pályafutásom során ilyenben még sosem volt részem

- magyarázta a Blikknek az énekesnő, aki többször is cáfolta, hogy a szervező állításai valósak lennének.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!