Megjelent Tolvai Reni és Lotfi Begi új dala- videó

Vágólapra másolva!
Ezer közül is megismerjük azt a népdal motívumot, amelyet a sláger gyáros producer, Lotfi Begi épített be tavaly, a világ több pontján híressé vált nemzetközi koprodukcióban készült dalba. Ennek készült most el a magyar nyelvű verziója: „Te meg én” címmel és Tolvai Reni gyönyörű énekhangjával. Mindkettőjük számára szerelemprojekt volt ez, hiszen személyes élményeik vannak a dal kapcsán. Ezekről is meséltek a premier alkalmából.
Vágólapra másolva!

"A dal 2023 januárjában már megjelent egy amerikai-japán énekesnővel, Cecillia Gaulttal, melyhez leghíresebb magyar népdalunk, a Tavaszi szél motívumát használtuk fel. Látva a „Heartbreak” sikerét a környező országokban, illetve meglepő módon, Argentínában, természetes volt, hogy készítsünk belőle egy magyar változatot is. 

Azt gondolom, hogy az angol nyelvű dalokat az eszünkkel, a magyar nyelvűeket  viszont a szívünkkel értjük meg. 

Minden akadály elhárult tehát , hogy a hazai közönséget is meghódítsuk"- mondta Lotfi  Begi.

Tolvai Reni pedig egy igazán személyes történetet mesélt el, miért is fogadta el Begi felkérését annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban egészen más stílusú zenével jelentkezett, beleértve a ’TR Album’ című hiphop-R’N’B lemezét:

„Számomra mindig a dallam a legfontosabb, ha tetszik az ötlet akkor már a felkérés napján nekilátok a munkának.

 Beginek hálás vagyok ezért az együttműködésért, különösen, mert visszaidézte bennem azokat az emlékeket, amikor még a nagymamám itt volt velem.

Erdélyben román óvodába jártam, magyarul csak a nagymamámmal beszéltem, szóval ő mutatta meg a magyar népdalokat és meséket. A „Tavaszi szél” itt cseng a fülemben, amikor énekelte nekem , mai napig  emlékszem a magyar motívumos csipkékre,  gobleinekre és a fahéj illatú mézeskalácsokra,  amiket saját kezűleg készített” – mondta el Tolvai Reni.

A régmúlt és a mai, modern stílus egy egészen különleges elegyet alkot  úgy a dallamban, mint a Jimy J. Hollywood rendezte  videóklipben . A Te meg én”, című magyar verzióba egyébként bekerült  az eredeti népdal refrénje, a ’Tavaszi szél’ is, ettől aztán igazi meglepetés lesz a magyar közönségnek. Ráadásul az ismert népdal részletet az Erkel Ferenc Zenei Általános Iskola  kórusa énekli. Bármilyen hihetetlen, de Lotfi Begi is ebbe az iskolába járt és az első, zenével kapcsolatos szárnypróbálgatásai is  itt történtek.

Nem véletlen tehát, hogy ez a dal valóban közel áll a szívéhez.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!