Újra beült KITT-be a felismerhetetlenre öregedett David Hasselhoff - videó

Knight Rider
David Hasselhoff és KITT a Knight Rider idején
Fotó: NBCUniversal via Getty Images
Vágólapra másolva!
David Hasselhoff a Knight Riderben látott csodaautóval, KITT-tel tűnt fel egy új videóban.
Vágólapra másolva!

David Hasselhoff és KITT újra együtt:

A Knight Rider eredetileg 1982 és 1986 között ment, majd 1989-ben elindult a Baywatch is, amivel David Hasselhoff a korszak igazi sztárjává vált – a vízimentős sorozat azonban 2000-ben véget ért, a színész pedig az új évezredben jobbára már csak azzal haknizott, hogy ő David Hasselhoff.

Feltűnt azért olyan filmekben és sorozatokban, mint a Halálos átverés, a Divatalnokok, a Távkapcs, a Lejárt lemez vagy az Anakonda- és Sharknado-filmek egy-két része, de 2015-ben már inkább önmagát parodizálta a Hoff the Record című szériában.

2017-ben A galaxis őrzői vol. 2.-ben vagy a Killing Hasselhoffban is hasonló szerepe volt, ugyanabban az évben pedig a Baywatch-filmben mentorként jelent meg. Az elmúlt években Az ifjú Sheldon vagy A Goldberg család egy-egy epizódjában szintén önmagát alakította, ahogy legutóbbi munkájában, a Ze Networkben is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!