A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Tangás fenekét a vízben fotózta a Házasság első látásra sztárja - kép

Góbi Hilda, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
Szokatlanul merész fotót osztott meg magáról a TV2 sztárja, Góbi Hilda.
Vágólapra másolva!

A Házasság első látásra című reality első évada elképesztő nézettséggel ment a TV2-n, nem csoda, hogy a csatorna úgy döntött, hamarosan jön az újabb évad. A korábbi műsor április 26-án ért véget, melyben a tévézők azt láthatták, hogy mely párok döntöttek úgy, hogy a kísérlet után is folytatják a házasságukat, és voltak, akik azon kívül folytatták a kapcsolatot, mint Góbi Hilda és Brem László, akikről kiderült, hogy időközben szakítottak. A műsor végén egy pár maradt házasságban, Boda Gyöngyi és Hegedűs Csaba, de végül ők is elváltak, azóta a népszerű kísérlet férfi tagjai szinte mind megtalálták már a boldogságot más nők oldalán.

Mind az egykori feleségek, mind a férjek jó kapcsolatban maradtak egymással, de legtöbbször a nők találkoznak, mert jó barátnők lettek, ezért gyakran szerveznek közös programokat. Közülük úgy tűnik, egyelőre csak a műsor legmegosztóbb szereplője, Dávid Petra az, akire rátalált a szerelem, de még egyelőre ő is csak szúkszavúan nyilatkozott az Origónak korábban.

Nem szeretném elárulni, hogy ki az illető. Nem annyira komoly ez a dolog. Ha valakit felvállalok, szeretném azt mondani, hogy ő már stabil. 

Nyilvánvalóan az illető úriemberben is kell lennie annyi exhibicionizmus, hogy azt mondja, hogy akar szerepelni, ellentétben az exeimmel, akiket soha nem mutattam meg a nyilvánosságnak. Nem mindenkiben van vágy, hogy mutogassa magát. Úgy döntöttem, hogy csak akkor fogom mutogatni őt, hogy ha már úgy érzem, hogy megérett minden" - fejtette ki a személyiedzőként dolgozó Dávid Petra, akiről azóta kiderült, hogy a Farm VIP új évadában is feltűnik a piros csapat tagjaként.

A Házasság első látásra másik sztárja, Góbi Hilda is rendezte kapcsolatát Dávid Petrával azóta, hiszen Brem László miatt adódott a kísérlet során komolyabb konfliktusuk. Góbi végül nem maradt a férje mellett, és úgy tűnik, azóta sincs új barátja, hiszen általában barátnői társaságában látható az Instagram-oldalán. Most viszont egy saját magáról készült, merész fotót mutatott strandolás közben. Góbi Hilda a medencében fekve fotózta magát falatnyi tangás bikinijében, így mutatta meg formás fenekét a követőinek, akik persze elárasztották azonnal bókokkal.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!