Csókolózós videója miatt támadják Harsányi Leventét

Harsányi Levente
Harsányi Levente és a párja a Mokka stúdiójában
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Harsányi Levente kitett az Instagramra egy videót, amelyen 20 évvel fiatalabb barátnőjével volt látható csókolózás közben – ez azonban nem mindenkinek tetszett a kommentek alapján.
Vágólapra másolva!

Sokan támadták Harsányi Leventét, aki egy tengerparti teraszon váltott szenvedélyes csókot 20 évvel fiatalabb barátnőjével, Larával – az intim élethelyzetet pedig az Instagramon is megmutatta Sade egyik dalával, a Kiss of Life-fal és egy szóviccel kísérve. Nézze meg!

Harsányi Leventéék csókja az Instagramon:

Az Instagramon, illetve a Redditen olvasható hozzászólások szerint a videó korántsem tetszett mindenkinek: többen inkább vélték ízléstelennek, mint romantikusnak, mások pedig annak adtak hangot, hogy az ilyen szenvedélyes pillanatok nem tartoznak a nyilvánosságra.

"Nem tudom, való-e, mindenesetre inkább kinyomom a szemem, mint hogy Harsányi Levit lássam szenvedélyes csók közben" – idézett a Bors egy durvább kommentet, de nem ez volt az egyetlen hasonló hozzászólás.

"Harsányi Levinél azt érzem, hogy nem annyira tudja elfogadni, hogy öregszik. Ezért van szükség ilyen nyál képekre. Következő az lesz, hogy megmutatja, hogy bibibi, az én csajomnak nagy a cicije?" – tette fel a kérdést másvalaki. "Ez a kapuzárási pánik egyik jele… Mutogatni, hogy még nekem is jár, ami a fiataloknak" – vélte egy harmadik hozzászóló.

Már jegyben járnak

Harsányi Levente már tavaly megkérte a párja kezét, az összeköltözéssel viszont már vártak, arra csak idén került sor. "Szerintem egy férfi nem azért térdel le, hogy azonnal meg is házasodjon: ez inkább egy szerelmi vallomás, hogy velem komolyan gondolja az életét, és szeretné, hogy előbb-utóbb a felesége legyek. Ha azonnal szervezkedésbe torkollik ez, akkor ennek az érzésnek a varázsa eltűnik. Lépésről lépésre haladunk, és most az összeköltözés van napirenden" – nyilatkozta februárban Lara, aki egyébként Németországban született, és ott egy időben televíziós riporter volt.

Harsányi Leventével mégsem a szakma, hanem egy közös barátjuk összejövetele hozta össze, az első találkozásuk azonban inkább volt komikus, mint romantikus – Harsányi ugyanis a kapuban megcsúszott a jeges úton, kis híján Larára esett.

Az ismerkedési fázis sem ment könnyen, az első randevújuk csak két héttel később jött össze: "Lebetegedtem én is és a kislányom is, úgyhogy az elején elhúzódott a találkozó, két héten át csak írogattunk. Ő közben el is utazott, de folyamatosan kontaktban voltunk. Az tetszett a legjobban, hogy nem adta fel, hiába nem írtam vissza, akkor is folytatta" – mesélte erről Lara egy másik alkalommal.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!