Jennifer Lopez és Ben Affleck külön töltötték az évfordulójukat

Vágólapra másolva!
Egy ideje már tudni lehet, hogy valami nincs rendben a házasságukkal, itt az újabb bizonyíték.
Vágólapra másolva!

Újabb törtténettel folytatódik Jennifer Lopez és Ben Affleck színjátéka, azonban közben újra magukra terelik a figyelmet, és azzal együtt a gyanút, hogy két év után megromlott a házasságuk, és valószínűleg elválnak. 

Egy ideje már sejteni lehet, hogy valami nincs rendben Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságával, de ők ezt minden lehetséges módon igyekeztek tagadni, főleg az énekesnő. Az első pletykák után kínosan ügyelt rá, hogy többször is lefotózzák őket a nyílt utcán, de férje arckifejezése mindig nagyon árulkodó volt, leírt róla, hogy gondjaik vannak a kapcsolatban. Most nyilvánosságra került néhány kép róluk, melyek az évfordulójukon készültek. 

Jennifer Lopez és Ben Affleck külön, nagyjából Amerika két legtávolabbi pontján töltötték  második házassági évfordulójukat. 

Úgy tűnik, Jennifer Lopez mostanában leginkább New Yorkban tölti az idejét, miután visszatért egy többnapos európai vakációról. 

A házassági évfordulója napján is a New York közelében lévő üdülőhelyen, Hamptonban látták biciklizni, képek is készültek róla. Az énekesnő egy bő, festékmintás kantáros nadrágot viselt barna flipflop papuccsal és felkötött hajjal. Ugyanezen a napon Ben Affleck az ország másik oldalán, Los Angelesben töltötte a második évfordulójukat. A színészt az irodájába menet fotózták le egy fekete öltönyben, a kezében sporttáskával, ujján pedig a jegygyűrűjével. A legfrissebb képeket róluk a The Sun oldalán lehet megnézni.

Együtt vannak vagy sem?

Nemrég arra is fény derült, hogy egy jó ideje már külön élnek, Affleck elköltözött a közös otthonukból Brentwoodba. Az első pletykák a azután indultak el, hogy Jennifer Lopez is házakat kezdett el nézegetni férje nélkül. Az énekesnőt Los Angeles-i riporterek vették észre, amikor Beverly Hillsben nézett meg pár házat egy régi producertársa, Elaine Goldsmith-Thomas társaságában. Így nem meglepő, hogy elkezdték árulni közös állomotthonukat, melyet a házasságkötésüket követően közösen vásároltak meg 

A sok színjáték hiábavaló volt, ugyanis egy olyan információ került nyilvánosságra, ami egyértelműen arra utal, hogy válik a sztárpár. Több forrás is megerősítette, hogy Affleck és Lopez a legnagyobb titokban próbálják eladni a közös, több mint 60 millió dollárt érő luxusvillájukat.

Bár egy ideig Jennifer Lopez nagyon igyekezett fenntartani a látszatot, hogy együtt vannak, most úgy tűnik, ő is feladta, az utóbbi időben feltűnően kerülik egymás társaságát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!