Király Viktor megmutatta, hogy néz ki 25 kilós fogyása után

Vágólapra másolva!
Elképesztő a változás, teljesen átalakult.
Vágólapra másolva!

Sokaknak szemet szúrt tavaly Király Viktor hatalmas hízása, az énekes akkor azonban nem igazán beszélt a magánéleti problémáiról, bár mindenki tudta, hogy házassága válságba jutott, és vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy nem volt jó fizikai állapotban.

 Ezt korábban el is ismerte feleségével, Király-Virág Anitával, azonban a részleteket nem osztották meg a magánéletükről. Tavaly nyáron már a válásról beszéltek, amikor váratlanul úgy döntöttek, mégis kibékülnek, megmentik a házasságukat. Később a zenész úgy fogalmazott, már ő maga sem gondolta, hogy helyre tudják hozni a dolgokat. Nem csak a házasságát mentette meg, de igyekezett a régi énjét is visszanyerni, ezért komoly életmódváltásba fogott. Ennek eredményét most egy előtte-utána képen mutatta meg az Instagram-oldalán, mellette pedig az érzéseiről és terveiről írt egy összefoglalót.

"A bal oldalon láthatod azt a férfit, aki 110 kg-ot tolva, összetört önbecsüléssel gondolkodik inkább arról, hogy milyen sört fog inni, minthogy rendbe hozza az életét. Ez volt az régi énem. A jobb oldalon láthatod az új énem, aki 84 kg-ot nyomva, önbecsülete magas, visszanyerte minden motivációját, termelékenységét és ihletét, remélve, hogy ez másokat is inspirál majd" - áll a bejegyzésben, a látványos képek mellett.

Folytatja a fogyókúrát és a sportot

Király Viktor egyre többet fogy, amivel büszkén dicsekszik a követőinek a közösségi oldalán, nem először mutatta meg a kitartása eredményét.

"Tökéletes iskolapéldája vagyok annak, hogy ha az ember elengedi magát, sorra omlik össze minden az életében, de az az igazság, abban a pillanatban, hogy elkezdtem kicsit jobban odafigyelni magamra, tényleg minden elkezdett körülöttem újra működni: újra egymást érik a jó dolgok az életemben" - magyarázta Király Viktor korábban, majd úgy döntött, hogy segít a hasonló helyzetben lévőknek, hogy mások is újra jól tudják magukat érezni a bőrükben.

A házasságán is folyamatosan dolgozik

Nemrég azt is elárulta, hogy bár úgy tűnik, hogy mára gondtalan az élete és rendben a házassága, azonban ez nem ennyire egyszerű, mint ahogyan látszik, és még mindig vannak problémáik, melyeken rengeteget dolgoznak Király-Virág Anitával.

Úgy érzem, jól vagyunk. Ugyanúgy dolgozunk a kapcsolatunkon. Rájöttem, hogy folyamatosan kell ezzel foglalkozni, mert ez egy folytonos történet.

A kommunikációnkon is javítani, illetve csiszolni kell. Ez egy nagy tanulópénz volt az életünkben, hogy egy kapcsolat nem tűzön-vízen keresztül megy mindig, hanem lesznek olyan bukkanók, ahol éppen elköltözik a másik fél. Akkor átgondolja az ember, hogy pontosan mik azok az okok, amiért kellett a szünet. Ott döbbentem rá, hogy borzasztóan sokat kell fejlesztenem magamon. Sokkal jobban figyelünk arra, hogy ne jussunk el ide újra" - magyarázkodott Király Viktor, aki most a 25 kilós fogyásával dicsekszik a közösségi oldalán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!