Leslie Mandoki: Amit elértem a világon, azt mind Magyarországnak köszönhetem

Vágólapra másolva!
Leslie Mandoki 2024. augusztus 18-án ismét Budapesten lép a közönség elé, Szent István ünnepe alkalmából a Bazilika előtti téren ad ingyenes koncertet a többszörös platina- és aranylemezes Mandoki Soulmates. A lemezbemutató koncerten az új, Memory of Our Future című album összes dala elhangzik majd, a világhírű zenész pedig azt is elárulta az Origónak a németországi stúdiójában, hogy miért különleges számára, ha magyar közönségnek zenélhet.
Vágólapra másolva!

A többszörös platina- és aranylemezes Mandoki Soulmates különleges estére készül Budapesten: a korábbi jól ismert és népszerű dalok mellett megszólalnak a legújabb lemez dalai is. 

A Memory of Our Future című album nemcsak itthon foglalta le hetekre a slágerlista első helyét, de nemzetközileg is számos elismerést kapott: Leslie Mandoki büszkén beszélt arról az Origónak, hogy komoly amerikai kritikusok az év albumának nevezték, a német sajtó pedig szintén csak dicséri.

"Az album azért is nagyon különleges, mert megpróbáltuk a forma és a tartalom egységét újra definiálni. Formailag teljesen analóg technikával készült, hűen megőrizve a művészi folyamat autentikus élményét az első hangtól a kész bakelitig. Ez az analóg hangzásesztétika még egy okostelefon kis hangszóróján is átjön a digitális világban, ahol a legtöbben streamingen fogják hallgatni. A különbséget úgy tudnám szemléltetni, hogy ez egy kézzel írt szerelmi vallomás egy levélpapíron, nem pedig egy pár szavas SMS, ami megérkezik a telefonra. 

Emellett az üzenet is aktuális, hiszen mindannyian érezzük ezt a vészterhes időt, amiben élünk, labirintusát a kríziseknek, melyekből keressük a kiutat, de az iránytű elveszett. A számos pozitív kritikai és rajongói visszajelzés bizonyítja, hogy az üzenetünk, az európai egység, a béke és a szabadság fontossága, széles körben rezonál a hallgatósággal

- hangsúlyozta.

A zene tökéletes közvetítője a békének

A lemez tizenkét dala összesen nyolcvan perc hosszú, mindegyik szöveget ő írta, a zenéket szintén - egyetlen kivétellel, ahol Julia lánya komponálta a zenét édesapja autobiografikus szövegére. Mandoki mindig nagyon büszkén beszél a gyerekekről, akiket sokkal tehetségesebb művészeknek tart, mint önmagát.

Mindannyian úgy érezzük, hogy ez a Soulmates eddigi legjobb lemeze. 

Nincsenek igazán rajta hangszeres szólók, mindent kollektívan játszunk" - mondta, és zenehallgatás közben egy-egy dalra is kitért.

Leslie Mandoki számára a zene mindig a szabadság iránti vágy kifejeződése volt, különös hangsúlyt fektetve a békére, aminek a mai életünkben kifejezetten erős üzenete van. A Mandoki Soulmates 31 éves fennállása óta világszerte társadalmi tudatosságot keltett. Az emberség, a megértés és béke közvetítésére a zenét mindig tökéletes közvetítőként használták.

A Mandoki Soulmates 31 éves fennállása óta világszerte társadalmi tudatosságot keltett
Fotó: Mandoki Soulmates

"A Blood In The Water és az Enigma Of Reason című dalok azoknak az időknek állítanak emléket, amikor a normális élet megszűnt létezni, és a félelmeink valósággá váltak. A Devil's Encyclopedia nem csupán egy kiáltvány a totalitarizmus és az agresszió ellen, hanem egy figyelmeztetés is a közösségi média szétszakító és konfliktusokat generáló propaganda hatásaira" - mondja a zenész.

Leslie Mandoki egy számára kifejezetten fontos erősséggel bíró sort külön ki is emelt a Big Quit refrénjéből, minden bizonnyal ez az egyik legfontosabb és legelgondolkodtatóbb üzenete a legújabb lemezüknek.

"Nehéz idők kemény embereket nevelnek, kemény, bátor emberek könnyebb, szebb időket teremtenek. A könnyed idők könnyelmű generációt nevelnek fel, és a hanyag, könnyelmű generáció nehéz időket teremt megint. Ebből az ördögi körből nem találjuk a kiutat" - áll a szövegben.

Budapesten mindig más fellépni, mint bárhol máshol a világon

„Budapest a szülővárosom, mindig is az életem szerves része volt és marad. Számomra otthon mindig kicsit másabb színpadon lenni, óriási megtiszteltetés a magyar közönségnek játszani. Lelkileg és technikailag is más otthon színpadra állni.  A technikai része a zenekart érinti, akik már hetekkel a fellépése előtt figyelmeztetnek, hogy ha magyarul beszélek a közönséghez, ők abból semmit nem értenek. Erről hajlamos vagyok megfeledkezni. Kettős elvárásnak kell megfelelnem, hiszen a zenekar is szeretné érteni, amit a közönségnek mondok, én pedig szeretnék az anyanyelvünkön szólni hozzájuk. Ez mindig kihívás" - mesélte az Origónak a zenész a németországi stúdiójában.

Mindig élmény számára a hazájában színpadra állni
Fotó: Leslie Mandoki

A lelki része, ami a fontosabb, hogy én egy pesti srác vagyok. Amit elértem a világon, azt mind Magyarországnak és Budapestnek köszönhetem, így nekem mindig egy különleges hazatérés, ha ott állhatok színpadra. 

Ráadásul a Bazilika előtti tér egy nagyon különleges koncerthelyszín, a hangulata miatt kifejezetten az egyik kedvencem" - tette hozzá.

A Mandoki Soulmates a rock és fúziós nagymesterek generációkat átölelő szuperbandája, olyan tagokkal, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell (Supertramp), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow), Nick van Eede (Cutting Crew), Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindketten a Supertrampből). A soulmates-beli zenésztársak eddig összesen több mint 35 Grammy-díjat nyertek, az eladott hanghordozóik száma pedig meghaladja a 350 milliót. Egyelőre titok, hogy kik lesznek ott mellette a budapesti koncerten.

A Mandoki Soulmates a rock és fúziós nagymesterek generációkat átölelő szuperbandája
Fotó: Mandoki Soulmates 

Fontos számára az apaság és a barátságok

Leslie Mandoki nagyon büszke az évtizedek óta tartó barátságaira, a stúdiójának falain rengeteg közös kép látható világsztárokkal, akikkel nem csak a közös munka miatt tartja a kapcsolatot.

A képeken rengeteg ismert arc felbukkan a stúdiója falán
Fotó: Szabolcs László  / Szabolcs László 

"Nagyon egyszerűen hangzik, de igaz: a barátságokat ápolni kell. Radikálisan intenzív életet élnek a a művészek, de így is fontos, hogy azokra, akik világszerte megajándékoztak az őszinte barátságukkal, legyen idő. Mivel ők is hasonló helyzetben vannak, mindannyian megbecsüljük az időt, amit együtt tölthetünk. Számomra mindig fontos volt, hogy a kevés szabadidőt úgy osszam el, hogy annak a barátok is részesei legyenek"  - árulta el az Origónak.

Arra a kérdésre is válaszolt, hogy a rengeteg munka és utazás mellett mi kapcsolja ki a leginkább, mivel töltődik fel. "Általában kimegyek a tóra a kenuval, az tölt fel leginkább, nagyon szeretem. De az apaság is kiemelt szerepet kap az életemben, nagyon komolyan veszem. Ha valamelyik csemetém földrajzilag épp közel van, akkor megbeszélünk egy közös hétvégét, és ilyenkor velük tudok igazán feltöltődni" - tette hozzá.

Leslie Mandokit leginkább a kenuzás kapcsolja ki
Fotó: Leslie Mandoki

Különleges helyszínen mesélt a koncertről

Leslie Mandoki  a németországi Red Rock Stúdióban adott interjút, ami hosszú évek óta Európa egyik legnagyobb stúdiója. Ezen a helyszínen többek közt olyan szupersztárokkal dolgozott együtt, mint Phil Collins, Lionel Richie, Bonnie Tyler vagy Chaka Khan. A stúdió a világszerte ismert Disney filmzenékhez is kapcsolódik: a Mackótestvér, a Tarzan (Phil Collins – “You’ll Be In My Heart” – Oscar és Golden Globe-díjas), valamint a Mulán, az Atlantisz, és Elton John alkotása az Irány Eldorádó is itt született.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!