Bűncselekményt követett el a sztárpár, ezért titkolták valójában a kapcsolatukat

Fergie, Josh Duhamel
Vágólapra másolva!
Bizonyos románcokra évtizedekig sem derül fény, míg mások nyilvánvalóak a közönség számára, még akkor is, ha a párok tagadják, hogy a kamerákon túl is közük lenne egymáshoz. Persze vannak olyan sikeres kapcsolatok, melyek házassággal, gyerekvállalással végződnek, viszont akadnak olyanok, melyek csak próbálkozások maradtak a sztárok számára, és csak utólag vallják be, hogy valóban több volt köztük puszta munkakapcsolatnál. Most egy megdöbbentő esetre derült fény, és a szóbanforgó sztárpárnak sokkal nyomósabb oka volt a hallgatásra, mint bárkinek.
Vágólapra másolva!

Brian Austin Green és Tori Spelling

A Beverly Hills 90210 egykori sztárjai évekkel később vallották be, hogy a sorozat forgatása alatt összejöttek, amiben nagy szerepe lehetett annak is, hogy a történet legkitartóbb párját, David Silvert és Donna Martint alakították. A színészek azonban eltérően vélekednek arról, hogy milyen volt a kapcsolatuk, és még abban sem értenek egyet, hogy volt-e köztük valódi vonzalom.
Amikor a színészt arról kérdezték, beleszeretett-e valaha is kolléganőjébe, nevetve azt mondta, hogy nem.

Beverly Hills 90210
A Beverly Hills 90210 sztárpárja évekkel később vallotta be, hogy több volt köztük barátságnál, bár nem ugyanúgy látják utólag a történteket
Fotó: Instagram

Gyerekek voltunk, és egy műsort csináltunk, így volt. Bár Tori fantasztikus, nagyon jól éreztük magunkat, de én azok közé a bizonyos monogám randizók közé tartozom

 - magyarázta Green, aki három színésznővel is randizott a sorozatból, egyikükkel, Vanessa Marcillal még közös gyerekük is született.

Azóta is vitatkoznak arról, mi történt valójában kettejük között. Tori Spelling inkább egy rövid románcnak nevezte a dolgot, mint csak szexkapcsolatnak, ezt Green is megerősítette.

Összejöttünk, igen. Tényleg. De fiatalok voltunk... Szóval, ezt csinálják a fiatalok

- mondta akkor a színész, majd egy évvel később Spelling elmondta, hogy mindkettejük másképp értelmezi utólag a történteket.

"Azt mondtam: 'Emlékszel arra a nyárra, amikor együtt voltunk? Te azt mondtad, hogy "Szeretlek", én pedig azt válaszoltam: "Én is szeretlek". Ő (Green) pedig semmire sem emlékszik ebből" - magyarázta Spelling, aki valószínűleg kicsit nehezményezi kollégája viselekdését, aki azóta is tagadja, hogy ez a beszélgetés megtörtént volna köztük, és azt állítja, hogy csak barátok voltak – írja a nickiswift.com.

Tori Spelling
Tori Spelling rejtélyes betegséggel küzd, de nem beszélt még erről a nyilvánosságnak, nagyon leépült az évek során
Fotó: Splash//TMZ


Kaley Cuoco és Johnny Galecki

Az Agymenők sztárjai két évig jártak együtt, miközben a szitkomot forgatták, melyben szintén egy párt alakítottak. Egy korábbi nyilatkozat alapján, Kaley Cuoco volt az, aki már a kezdetektől fogva érzéseket táplált a kollégája iránt.

"Amikor a pilotot forgattuk, teljesen belezúgtam Galeckibe, de neki akkor volt barátnője" - mondta a színésznő egy Dax Shepardnak adott interjúban.

 

Végül összejöttünk, és két évig őrülten odavoltunk egymásért, de aztán mégis szakítottunk. Szerencsére Johnny és én olyan ragyogóan jöttünk ki ebből az egészből, hogy ma közelebb állunk egymáshoz, mint valaha

- magyarázta az azóta kétszeresen elvált Kaley Cuoco, aki jelenleg Tom Pelphrey élettársa, és nemrég múlt egyéves a kislányuk, Matilda.

Kaley Cuoco, Johnny Galecki, Agymenők
A sztárpár az Agymenők című sorozatban is szerelmespárt alakított, a valóságban végül szakítottak
Fotó: CBS

Brenda Song és Macaulay Culkin

A színésznő, és a Reszkessetek, betörők! egykori gyereksztárja 2017-ben ismerkedtek meg egymással, a Changeland című vígjáték-dráma forgatásán. Bár Culkinnak nem sikerült akkora sikereket elérni visszatérése óta, mint gyerekszínészként, viszont magánélete rendben van, függőségével is leszámolt mióta megismerte Brenda Songot, aki azóta már a felesége és két gyerekük született a kapcsolatukból. A sztárpár nagyon privát módon kezeli a házasságát, nem sok információt osztanak meg a nyilvánossággal.

Brenda Song, Macaulay Culkin
Brenda Song és Macaulay Culkin már két gyerek szülei
Fotó: Macaulay Culkin Instagram
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!