A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Alekosz szerint nem ő verte meg Varsányi Rékát, hanem fordítva

Vágólapra másolva!
Egy évvel ezelőtt Varsányi Réka tűnt fel Alekosz oldalán, akivel együtt indultak az Ázsia Expresszben, közös szereplésük alatt pedig többször összevesztek, Alekosz többször hozta kínos, megalázó helyzetbe a nőt.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Varsányi Réka reagált a vádakra

Alekosz már a műsor kezdete előtt azt kommunikálta, hogy Varsányi Rékával nem alkotnak egy párt, csupán barátok, mindezek ellenére a műsorban több kemény vita is kirobbant közöttük, sokszor viselkedtek úgy, mintha egy párt alkotnának.

Alekosz azóta kijelentette, hogy lezártnak tekinti kettőjük viharos viszonyát
Alekosz azóta kijelentette, hogy lezártnak tekinti kettőjük viharos viszonyát
Fotó: Alekosz

Mindennek már egy éve, és bár Alekosz azóta kijelentette, hogy lezártnak tekinti kettőjük viharos viszonyát, Varsányi Réka különböző interjúkban többször is keményen beleszállt az egykor reality-szereplőbe. A nő pár napja is tett olyan kijelentéseket, miszerint Alekosz bántalmazta.

Alekosz durva dolgokat állít Varsányi Rékáról

Alekosz most kifakadt, és egy hosszú bejegyzésben üzent Varsányi Rékának. "Tudomásomra jutott, hogy V. Réka ma este a Tények Pluszban ismét, ahogyan egy éve folyamatosan, ismételten bántalmazással és abuzálással akar megvádolni. Eljött az idő. Na, akkor öntsünk tiszta vizet abba a bizonyos pohárba" - kezdte a bejegyzést.

"Ez a frusztrált, eszelős, boldogtalan áruló szuka annyira nem bír magával, hogy már egyenesen bántalmazással vádol meg. Rendben! Réka. El akartam kerülni ezt. De te sem hagysz számomra más választást. Legyen. (...) Elképesztő! Hogy valaki ennyire nem tudja túltenni magát a visszautasításon – és elfogadni azt, hogy nem. Értsd meg Réka! Nem kellesz nekem. Ezek után, meg pláne, hogy nem. Igazi áruló vagy. Nagybetűs. Abból is a legrosszabb fajta"  - üzente, majd azzal vádolta, hogy a nő többször megütötte, egy születésnapi bulin pedig még a rendőrséget is ki kellett hívni miatta.

"Megbeszéltem az ügyvédemmel és úgy döntöttünk, ha V. Réka még egyszer bántalmazással, abúzussal vádol meg, bíróság elé viszem az ügyet. Teljesen abszurd, hogy egy régi barát — akivel egykoron barátként szerettük egymást, csak azért, mert szerelme viszonzásra nem talált, ő ilyen aljas eszközökhöz folyamodjék. Döbbenet! Réka idestova egy éve folyamatosan azzal szerepel a médiában, hogy ő általam bántalmazva, abuzálva lett, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy pusztán csak egy sértett el- és visszautasított nő eszelős ámokfutásáról van szó. Eddig nem reagáltam sehol semmire, de mindennek van egy határa" - írta Alekosz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!