Kínos feszengés, röhögés, bámuló stáb - Ezek voltak a legszörnyűbb filmes csókok

Vágólapra másolva!
Ha jó a rendező, ha jók a színészek, hihető és érzelmes csókot láthat a néző filmekben, sorozatokban, még úgy is, hogy száz emberből álló stáb figyeli a helyszínen, mi történik. A csókok azonban néha kellemetlenek, a sztárok egy részének pedig nyomasztó emlék maradnak.
Vágólapra másolva!

Thandie Newton és Tom Cruise

2017-ben Thandie Newton egy interjúban panaszkodott egy jelenetre, ahol Cruise-t kellett megcsókolnia. Elárulta, hogy "kissé undorító és valahogy nedves" volt a Cruise-zal való csókolózás, de az sem segített a helyzeten, hogy sokan tolongtak körülöttük.

Thandie Newton és Tom Cruise

A színésznő főképp a technikai részletekre panaszkodott, szerinte nagyon könnyen elvész a filmekben látott titokzatosság és varázslat. „Ott fekszel, harminc ember van körülötted, akik minden porcikádat bökdösik, hogy bizonyos dolgok ne látszódjanak, más részek pedig jól nézzenek ki. De nem csókolhatsz túl erősen sem, mert akkor az arcod valahogy szétterül a másik emberen, és az szörnyen néz ki" – mesélte. Szerinte egy ilyen jelentnél nem is a csókra gondol valaki, hanem arra, hogy néz majd ki moziban, képernyőn, így semmiféle romantika nincs ebben.

Brad Pitt és Kirsten Dunst 

Valószínűleg a világon sok millió nő szeretne Brad Pittel csókolózni, de az akkor 11 éves Kirsten Dunst nem volt annyira izgatott ettől a lehetőségtől. Majdnem 20 évvel azután, hogy az Interjú a vámpírral forgatásán a színésszel a képernyőn csókolózott, felidézte azt a jelenetet - szerinte undorító volt. 

Brad Pitt és Kirsten Dunst 

"Akkoriban mindenki azt mondta, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy megcsókoltam Brad Pittet, de én úgy gondoltam, hogy undorító volt. Azt hiszem, 16 éves koromig nem csókoltam meg senki mást. Későn érő típus voltam” – emlékezett.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!