Győzike apjának elege lett, beperli a fiát

Győzike
Győzike
Vágólapra másolva!
"Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett!" – jelentette ki. Győzike évek óta rosszban van apjával és testvérével is.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, újabb botrányok vannak a Gáspár családban: Győzike - többek közt - megjegyezte, hogy apjának nem kellene barátnőjét mutogatnia hetven fölött, ráadásul arról is beszélt, hogy testvére és apja folyton ellene áskálódnak, keresztbe tesznek neki.  

Győzike
Győzike
Fotó: TV2

"Sosem volt, így most sem kenyerem a magánéletem ország-világ elé tárása, de annyit elárulhatok, hogy nem nősültem meg. Kilenc éve, a nejem halála óta egyedül élek, ugyanakkor egy ideje valóban nem magányosan, de ehhez azt hiszem, a szeretteimen és a barátaimon kívül senkinek semmi köze sincsen. Az pedig, hogy a hölgy, aki a társam lett, 25 éves lenne, egyenesen orbitális hazugság, bár ebben Győző régóta jeleskedik, így meg sem lepett" - magyarázta Győzike apja.

Szerinte ebből bírósági ügy is lehet. "Fogalmam sincs, hogy a fiamnak mi a baja velem, de nagyon felháborít, ahogyan engem abban a riportban beállít. Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége! Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett! – jelentette ki.

"Sajnos vele beszélni már nem lehet, mert csak ordít és hisztériázik, bármikor, bárki próbálja nála szóba hozni, hogy békésen is lehetne rendezni a problémákat. Sajnos azt látom, hogy nálunk már soha nem lehet béke, mert Győző a békében nem érzi jól magát. Folyton folyvást nekimegy az élő Istennek is, csak hogy vele foglalkozzon mindenki. Nem tiszteli a családot, miközben hagyományokról, törvényekről zagyvál összevissza. Az apák tisztelete, amit ő elfelejtett, nem csak bibliai parancs, de épp úgy a roma törvények egyik alapköve is" - magyarázta a Borsnak idősebb Gáspár Győző.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!