Hamarosan itt a Gyűrűk ura-sorozat második évadja - videó

A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi
A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi
Fotó: Amazon
Vágólapra másolva!
Minden idők legdrágább sorozatáról van szó. Szereplőt is kellett cseréni, tűz is volt a Gyűrűk ura-sorozat forgatásán, sztrájkokkal is küzdöttek, így nem csoda, hogy két év telt el az első évad premierje óta.
Vágólapra másolva!

Gyűrűk ura film is jön

Mint írtuk, a Warner Bros. Discovery egyik üzleti konferenciáján David Zaslav vezérigazgató bejelentette, hogy készül az új Gyűrűk Ura-film,  Lord of the Rings: The Hunt for Gollum, azaz A Gyűrűk Ura: Vadászat Gollamra munkacímmel. A hivatalos bejelentés szerint a projekt a forgatókönyv-fejlesztés korai szakaszában jár, de már biztos, hogy a főszerepet és a rendezés feladatát is Andy Serkis kapja, aki a korábbi Tolkien-adaptációkban (CGI-színészként, motion capture technikával) Gollamot alakította.

Gollam
Gollam 
Fotó: Kalmár Csaba Tibor

A J. R. R. Tolkien 1954 és 1955-ben megjelent regényfolyamából készült, Peter Jackson által rendezett A Gyűrűk Ura-trilógia óriási siker volt a 2000-es évek elején:  A Gyűrű Szövetsége (2001) négy,   A két torony (2002) két, a befejező rész, A király visszatér (2003) pedig tizenegy Oscar-díjat nyert (amivel az 1959-es Ben-Hur és az 1997-es Titanic után a harmadik film, amelynek a díj történetében a legtöbb elismerést sikerült az Oscar-gálán megszereznie), ráadásul a trilógia befejező része volt az első fantasy az Oscar történetében, amely elnyerte a legjobb film díját.

És ott vannak az elképesztő bevételi adatok: az első rész 884 millió, a második 948 millió, a harmadik pedig 1,156 milliárd dollár bevételt hozott

 – a három film gyártási költsége 282 millió dollár volt (nagyjából 100 milliárd forint), az összbevétel pedig 2,988 milliárd dollár (mintegy 1000 milliárd forint), ezzel a trilógia minden idők egyik legsikeresebb franchise-a lett, amit Peter Jackson a szintén Tolkien-feldolgozás Hobbit-trilógiával bővített 2012 és 2014 között 6 részesre (így az összbevétel közel 6 milliárd dollárra nőtt). Erről itt olvashat hosszabban.

A cikk folytatódik, lapozzon!
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!