II. Erzsébet, III. Károly és Vilmos herceg sötét titkai

Vágólapra másolva!
A brit királyi család élete sok arisztokrata családhoz hasonlóan tele van sötét titkokkal, botrányokkal, melyeket már évek óta próbálnak elrejteni. A felfedezések teljesen új megvilágításban mutatják be a brit monarchiát, valamint az angol királyi család életét is. Némelyik családtag a szerencsének köszönheti, hogy még él, míg másnak a botránya miatt sokkal rosszabb a megítélése.
Vágólapra másolva!
  • Kémkedtek VIII. Edward felesége után

VIII. Edward 1936-ban lemondott a trónról, hogy feleségül vegye az amerikai Wallis Simpsont , ez pedig alkotmányos válságot váltott ki. Wallis kétszer is elvált, és náci szimpatizáns volt, ezért nem tartották megfelelő párnak Edward számára. Testvére, VI. György király arra kérte a brit biztonsági szolgálatokat, hogy helyezzék megfigyelés alá a házaspárt. Felfedték, hogy Wallisnak – aki akkor még nem vált el a második férjétől – sok férfi látogatója volt, köztük egy gazdag autókereskedő, aki mindig drága ajándékokkal lepte meg a nőt. Úgy tűnt, Wallis kapcsolatban állt Hitler külügyminiszterével, Joachim von Ribbentroppal is, és György király attól tartott, hogy Hitlerrel is bizalmas a viszonya. 

Edward VIII Sitting with Wallis Simpson
Fotó: Getty/ Bettmann Archive / Getty/ Bettmann Archive

A folytatásért lapozzon tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!