Jennifer Lopez megszólalt a válása után

Jennifer Lopez
Vágólapra másolva!
Az énekesnő és a színész házasságának hivatalosan is vége. Jennifer Lopez augusztus 20-án adta be a válási papírokat, és legújabb fotója szerint egyáltalán nem szomorú.
Vágólapra másolva!

Egy ideje már sejteni lehet, hogy valami nincs rendben Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságával, de ők ezt minden lehetséges módon igyekeztek tagadni. Az énekesnő az első pletykák után kínosan ügyelt rá, hogy többször is lefotózzák őket a nyílt utcán, de egy ponton világossá vált, hogy menthetetlen a kapcsolat. Az énekes-színész augusztus 20-án vetett véget a találgatásoknak és a színjátéknak, ugyanis benyújtotta a válókeresetet. Ezzel pedig hivatalossá tette a pletykákat, és megerősítette, hogy másodszorra sem sikerült a Batman-filmek sztárjával a kapcsolata.

Ben Affleck, Jennifer Lopez
Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága válással végződött
Fotó: Instagram.com/bennifermemories/

Jennifer Lopez nem szomorkodik férje miatt

Az énekes-színésznő a válás bejelentését követően hallgatott, azonban nemrég a közösségi oldalán jelentkezett. Egy fotót osztott meg az Instagram-történetében, ahol ünnepi hangulatban látható, a háttérben pedig egy karácsonyfa is látható, alatta pedig számtalan ajándék. Minden bizonnyal egy 2020-ban készült képet mutatott Jennifer Lopez, aki teljes sminkben, és belőtt hajjal pózol a kamerának. 

A fotót ide kattintva tudja megtekinteni. 

A válási papírokból kiderült, hogy a pár nem kötött házassági szerződést, így minden közös vagyonon osztoznak majd. Ez azonban meglepő, tekintve, hogy egyikőjük sem először volt házas, így a két sztár bízott abban, hogy ez most örökre szól. Hónapok óta próbálnak megegyezni, azonban már annyira eldurvult Jennifer Lopez és Ben Affleck között a vita, hogy egyes források szerin már nem is beszélnek egymással. 

Ben Affleck ismét boldog

Úgy tűnik, hogy Ben Affleck egyáltalán nem szomorkodik, hogy ismét szingli, legalábbis a napokban készült fotók róla erről tanúskodnak. Miután Jennifer Lopez beadta a válópapírokat, a színész úgy döntött, hogy lányával, Violettel tölti a délutánt, és elvitte őt fagyizni. A pillanatot lesifotósok kamerái is megörökítették, amelyeken jól látható, hogy Affleck ki van virulva, és egyáltalán nem bánja, hogy nem sikerült rendeznie az énekesnővel a házasságát.

Jennifer Lopez tehet mindenről?

Állítólag Jennifer Lopez új dokumentumfilmjének köze lehetett hozzá, hogy megromlott a pár kapcsolata. Az énekes-színésznő ugyanis úgy döntött, hogy a nyilvánosságra hozza a Ben Affleck által írt szerelmesleveleket, melyek igen bensőségesek voltak. A férfi évekig megőrizte az üzeneteket, levélváltásokat, melyből egy különleges emlékkönyvet is csináltatott, ezt pedig akkor adta át Lopeznek, mikor újra egymásra találtak. Affleck mindig is különlegesnek tartotta ezeket az üzeneteket, és megdöbbent, amikor egykori párja úgy döntött, hogy megosztja őket a zenészeivel, hogy ihletet merítsen.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!