Király Viktor felesége megszólalt a tönkrement házasságukról

Vágólapra másolva!
Nagyon közel kerültek a váláshoz, majd mégis kibékült Király-Virág Anita az énekessel. Kiderült, milyennek látja most a házasságát Király Viktorral.
Vágólapra másolva!

Király Viktor felesége egy Instagram-bejegyzésben tette közzé, hogy most ünneplik a hetedik házassági évfordulójukat az énekessel. "7 év. Elvileg ez vízválasztó szám, de szerintem 6-nál ezt kipipáltuk. Mi már annyi mindent megtapasztaltunk, átvészeltünk, túléltünk együtt, voltunk fent, lent, szakadékban, az egekben , sötétségben, napsütésben, hogy innentől csakis JÓ vár ránk! A 7 amúgy a szerencseszámom. Kívánok magunkak még sok-sok millió boldog , nyugalmas évet, Boldog Évfordulót! Szeretlek" - írta a modell egy albumnyi kép mellett.

Király Viktor szerint még van min javítaniuk

Bár a felesége nagyon pozitív a jövőjüket tekintve, Király Viktor nemrég arról beszélt, hogy még mindig próbál dolgozni a kapcsolaton.

"Nem azt mondom, hogy minden tökéletes, de kezdem máshogy felfogni a dolgokat. 

Amikor drasztikusan fogja fel az ember a történéseket, akkor megvan a veszélye, hogy depressziós lesz.

Nekem az elmúlt két év vízválasztó volt ebben a tekintetben, de alapvetően egész életemben jellemző volt rám, hogy teljesíteni akartam, és folyamatosan visszajelzést vártam. Mindig is voltak kérdőjelek bennem azzal kapcsolatban, hogy elég vagyok-e a szakmámban vagy a magánéletemben" - mesélte.

Úgy érzem, jól vagyunk. Ugyanúgy dolgozunk a kapcsolatunkon. 

Rájöttem, hogy folyamatosan kell ezzel foglalkozni, mert ez egy folytonos történet.

A kommunikációnkon is javítani, illetve csiszolni kell. Ez egy nagy tanulópénz volt az életünkben, hogy egy kapcsolat nem tűzön-vízen keresztül megy mindig, hanem lesznek olyan bukkanók, ahol éppen elköltözik a másik fél. Akkor átgondolja az ember, hogy pontosan mik azok az okok, amiért kellett a szünet. Ott döbbentem rá, hogy borzasztóan sokat kell fejlesztenem magamon. Sokkal jobban figyelünk arra, hogy ne jussunk el ide újra" - részletezte.

Hatalmasat változott az énekes, 25 kilót fogyott

Király Viktor még márciusban jelentkezett a közösségi oldalán, ahol boldogan és viccelődve mondta: Végre vágósúly alatt vagyok! Elárulta, hogy már száz kiló fölött járt, amikor úgy döntött, hogy ideje változtatni, de felesége is sokat segít abban, hogy elérje a kitűzött céljait. A sikeres fogyása után úgy döntött, hogy ő is szeretne segíteni azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek, így elárulta, hogyan sikerült ilyen gyorsan lefogynia. Korábban nem igazán foglalkozott magával és megjelenésével sem, amit utólag nagyon megbánt.

"Sokan azt feltételezik, hogy biztosan azért kezdtem el fogyni, mert Anitával rendeződött a kapcsolatom. Nyilván ez is része az egésznek, de sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy nekem kell belenéznem a tükörbe és együtt élnem ezzel a súlyfelesleggel. Fontos, hogy mennyire van megelégedve önmagával az ember. Nálam ez abszolút a béka segge alatt volt" - magyarázta nemrég.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!