A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Korábban jöhet a baba Kulcsár Edinánál

Vágólapra másolva!
Két hét múlva szül a tervek szerint, de lehet, hogy hamarabb érkezik a második közös gyereke G.w-M-mel.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina elárulta, hogy augusztus közepére van kiírva szülésre, de lehet, hogy nem is várnak addig. "Ha ez a nagy meleg nem módosít a terveken... Medi szeptemberi, akkor is meleg volt, de ilyen hőségre nem emlékszem, és azért megfordult a fejemben, hogy emiatt akár hamarabb is jöhet a kisfiunk" – mondta a modell-influenszer. 

Kulcsár Edina
Fotó: Kulcsár Edina / Instagram

"Alapvetően is keveset alszom, korán kelős vagyok, és mindig teszek-veszek. Akkor is ez volt rám a jellemző, amikor még nem voltam anyuka. De azt kell mondjam, a várandósságom alatt talán most vagyok legaktívabb. Ez nyilván részben annak is köszönhető, hogy nyári szünet van, 

és van három gyermekem, akikkel foglalkozni kell.

 Akiknek kell a figyelmem, akiknek kellenek az élmények, a programok. Emellé sokszor a munka is párosul, az otthoni feladatokról nem beszélve, úgyhogy nem igazán tudok ücsörögni és unatkozni” - magyarázta a Story magazinnak. 

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!