A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Más hónapban születtek a Született feleségek ikrei - így néznek ki most

Vágólapra másolva!
Emlékszik még Porter és Preston Scavóra a Született feleségekből? Az őket játszó ikrek már 36 évesek, de nem ugyanazon a napon ünneplik a születésnapjukat.
Vágólapra másolva!

A Született feleségek nézői bizonyára emlékeznek még Lynette ikerfiaira is, akik sokszor pokollá tették a szüleik és a szomszédság életét. Porter és Preston Scavót eleinte Shane és Brent Kinsman játszották, de aztán a történetben jött egy ötéves időugrás, így az ikrek alakítóit is le kellett cserélni: ekkor érkezett a sorozatba Charlie és Max Carver.

Született feleségek
A Scavo család a Született feleségekben, két szélen az ikrek
Fotó: ABC / ABC

A Carver fiúk 2008 és 2012 között játszották az ikreket, Porter karaktere azonban nagyobb szerepet kapott, így Charlie Carver egy tucattal több epizódban jelent meg, mint a testvére – aki így viszont más munkákat is elvállalhatott, a Született feleségek idején A hivatal vagy a Sok sikert, Charlie! egy-egy epizódjában is láthattuk.

Mi a helyzet az ikrekkel mostanában?

A fiúk ma már 36 évesek, de érdekes módon nem ugyanakkor ünneplik a születésnapjukat – noha a valóságban is egypetéjű ikrek. A történet persze csak elsőre tűnik bonyolultnak, a lényege annyi, hogy mindketten éjfél körül születtek, de 

amíg Charlie még július 31-én jött világra, addig Max hét perccel később, már augusztus 1-én

– így végül nemcsak más napon, de más hónapban is születtek.

A színészkedést egyikük sem hagyta abba, sőt közösen is játszottak ikreket más produkciókban is. Rögtön a Született feleségek után, 2013 és 2017 között együtt láthattuk őket a Teen Wolf – Farkasbőrben című tinisorozatban (ahol vérfarkas ikreket alakítottak), majd 2014-ben A hátrahagyottakban is feltűntek.

Legutóbb a 2022-es Batmanben szerepeltek együtt, ott a címszereplő ellenfeleit, gonosz ikreket játszottak. Charlie Carvert emellett Ryan Murphy sorozataiban, a Ratchedben és az Amerikai Horror Storyban is láthattuk hosszabban, Max Carver mostanában főleg aktivistaként tevékenykedik, különféle nonprofit szervezetek munkáját segíti.

Az ikrek egyébként igyekeznek stílusban is különbözni egymástól, Charlie Carver tavaly például szőkére festette a haját – nézze meg a következő oldalon pár frissebb fotójukat! Lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!