Kiderült, miért gyűlöli kezdetek óta Vilmos herceg Meghant

Vágólapra másolva!
Vilmos és Harry herceg között megromlott a testvéri viszony, miután Vilmos ellenezte a testvére párválasztását. A testvérek viszálya már évek óta tart, azonban most új, meglepő részletek derültek ki. Vilmos szerint Meghan elveszi tőle a testvérét.
Vágólapra másolva!

Robert Lacey Testvérek csatája című könyve részletesen elemzi azt, hogy milyen a kapcsolat Harry és Vilmos herceg között és hogy mik azok az okok, amelyek a kapcsolat elmérgesedéséhez vezettek, ugyanis az köztudott, hogy a testvérpár már évek óta nincs jóban. 

Lacey szerint Vilmos sosem kedvelte Meghant és úgy érezte, hogy a nő ellopja tőle a szeretett testvérét. A rossz kapcsolatot az is erősítette, hogy Vilmos felesége, Katalin hercegné, sem kedveli Harry választottját. 

De nem csak Vilmosnak és Katalinnak volt ellenszenves Meghan, Robert Lacey a könyvében a Kensington-palota egyik dolgozóját is idézi, aki a következőket mondta: 

Meghan áldozatnak állította be magát, pedig ő volt a zsarnok. Az emberek úgy érezték, hogy átgázoltak rajta. Úgy gondolták, hogy ő nárcisztikus és szociopata.

 

Meghan Markle, Harry herceg
Harry herceg és Meghan Markle
Fotó: Instagram.com/sussexroyal

Vilmost a könyv szerint az is zavarja, hogy Meghannak "napirendje van" és úgy érzi, hogy a nő nem érti, hogyan működik a brit királyi udvar és nem tartja tiszteletben a szabályokat. 

A testvérek közötti rossz kapcsolat miatt Vilmos sokszor magányos és nehezen birkózott meg az elmúlt időszak nehéz feladataival. Ezt támasztja alá a BBC korábbi tudósítójának nyilatkozata egy brit lapnak:

Voltak olyan pillanatok az elmúlt évben, amikor Vilmos hihetetlenül magányosnak tűnt, mert vállán viselte a felelősséget, hogy egy fiú, akinek az apja rákos, egy férj, aki gondoskodik a feleségéről, aki szintén rákos, és három gyerek apja... és akinek nincs testvére vagy anyja, akihez fordulhatna egy kis törődésért.

Az elmúlt években a kapcsolatuk fokozatosan romlott: a 2021-es Harry és Meghan Oprah-intejú nagy port kavart a családban és a médiában egyaránt, majd egy év múlva a pár bejelentette a királyi családból való kilépését és egy Netflix sorozatban is elmondták a véleményüket. Végül Harry herceg egy könyvet is írt Tartalék címmel, aminek a megjelenése óta Vilmos nem beszélt vele és szigorúan megtiltotta, hogy bármilyen formában visszatérjen a családba - írja a Mirror. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!