Rúzsa Magdi hármas ikreivel ünnepli augusztus 20-át - fotó

Vágólapra másolva!
Nagyok már a gyerekek, mint a képen is látszik. Rúzsa Magdi ősszel a TV2-n tér vissza.
Vágólapra másolva!

Rúzsa Magdi a Budai Várban járt a hármas ikrekkel, le is fotózta őket. Mivel nem szereti mutogatni őket a közösségi médiában, a gyerekek háttal vannak, a Parlamentet nézik. "Isten éltessen, Magyarország!" - írta a fotó mellé a Megasztár-győztes énekesnő.

Rúzsa Magdi
Rúzsa Magdi
Fotó: Instagram / Rúzsa Magdi

Itt a mai képe:

Az énekesnő és férje már régóta szerettek volna szülők lenni, így nagy volt az öröm, mikor kiderült, hogy hármas ikreket várnak. Terhessége miatt egy jó időre visszavonult, majd mikor 2022-ben megszülettek a gyerekei, szépen lassan visszatért a zenéléshez, azonban ma már úgy éri, hogy elsősorban anya, és nem énekesnő. 

Rúzsa Magdi visszatér a Megasztárban

Rúzsa Magdi lesz az öt zsűritag egyike a tizenkét év után visszatérő Megasztárban, ahol Molnár Ferenc Caramellel, Marics Petivel, Papp Szabival és Marsalkó Dáviddal együtt dönt majd a jelentkezőkről. Az énekesnő még nyár elején beszélt arról, hogy miért vállalta a felkérést, illetve, hogy mit jelentett neki a műsor annak idején.

"Azért vállaltam el ezt a felkérést, mert pont húsz éve annak, hogy anno én is feltűntem a Megasztárban, és amikor megkérdezték tőlem, hogy mit szólnék ahhoz, hogy ha most a zsűriben ülnék, akkor az futott át a fejemen, hogy én már álltam ott. Tudom, hogy mit jelent, tudom, hogy mi minden fut ilyenkor végig az ember fejében, 

és tudom azt, hogy hogyan nézném azokat, akik most jelentkeznek.

Tudom, hogy hogyan tudnám őket segíteni, tudom, hogy mik azok a dolgok, amiket nem hibának tekintenék, hanem az izgalomnak és a csomó mindennek, ami ilyenkor ott zajlik az emberben" - nyilatkozta. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!