Durva szavakkal kritizálta kollégáit a Farm VIP sztárja

Vágólapra másolva!
A Farm Vip sztárja mindig is kimondta, hogy mit gondol, stílusával pedig sokakat megbotránkoztatott. Szabyest PSG Ogi után most két kollégáját is kritizálta.
Vágólapra másolva!

Szabyestet leginkább a Farm VIP legutóbbi évadból ismerhették meg többen, előtte viszont botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Pár héttel ezelőtt a TV2 sztárja a csatorna egy másik szereplőjéről beszélt videójában, amit megosztott a YouTube-on is most azonban Lil G-t és Halastyák Fannit, azaz Nemazalányt Kritizálta. 

Szabyest
Szabyest nem kímélte a kollégáit
Fotó: Szabyest/Instagram

"Olyan dolgok vannak YouTube-on, hogy az hihetetlen. 

Olyan proli, és most kimondom gyerekek, hogy egy Lil G, meg Nemazalány, meg ilyen lóf*szok tudnak sztárok lenni, hát gyerekek.... Jó, nyilván nevetséges, meg a szakma nem veszi őket komolyan.

 Az a baj, hogy ez a szint, és ez látszik, de én nem szeretném ezt a szintet. Én még azokban az értékekben hiszek, amik 2010 környékén voltak még. Amikor a zenének volt mondanivalója, amikor még odatetted magad, szólt egy dal valamiről. Ezek után kapom meg gyerekek én, hogy a zeném nem szól semmiről! Miért, ezek miről szólnak, amik mostanában vannak?!" - szúrta ki a Ripost Szabyest üzenetét. 

Szabyest szerint átverték a Kőgazdag fiatalok sztárját

Szabyest korábban a videót állítólag jó szándékkal készítette, hogy mások ne essenek áldozatul a csalóknak, akik Dubajban vásárolgatnak, és ne higyjék el PSG Oglinak az állításait, hogy olcsón jut márkás ruhákhoz, hiszen azok szerinte hamisítványok.

PSG Oglit átverték Dubajban!

- állítja Szabyest, aki arra utal, hogy a Kőgazdag Fiatalok sztárja nemrég Dubajban járt és a Balmain luxusmárka szatyraival pózolt. Szabyest szerint nem kell elhinni a fiúnak, amit mond, hiszen egyáltalán nem eredeti ruhákat vett olcsón, mivel ő utána járt annak, hogy az ottani bolt csak a liszenszet vásárolta meg, de a brandet nem, ezért csak a logót használhatják. 

"Téved, aki azt hiszi, hogy eredeti Balmaint vásárol azokban a boltokban, ahol ki van írva, hogy Balmain. Egészen pontosan a licencet vásárolta meg a 2000-es évek elején a dubaji Paris Group, így használhatják a nevet és a logót is, de ahogy a Balmain szóvivője fogalmazott: semmi köze az eredeti brandhez” - fogalmazott. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!