A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Szilikonmellei miatt támadják A Nagy Ő hódítóját

Kőgazdag fiatalok
Dulin Metta
Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
Dulin Metta a romantikus párkereső mellett a TV2-n látott Kőgazdag fiatalokban is szerepelt.
Vágólapra másolva!

Nemrég egy Instagram-sztoriban tett közzé egy privát üzenetet, amelyben valaki aranyásónak nevezte, ennyit írt neki: "Golddigger pálcika p.csa". Metta erre is válaszolt: "Na. Akkor megyek, és ások valamit egy pálcikával. Remélem, aranyat találok. Majd küldök belőle mindenkinek, aki szereti" – kommentálta.

"Ha az ember egyszer a nagyító alá kerül, akkor egyszerűen elkerülhetetlen, hogy jöjjenek a kommentek és a hasonló üzenetek. Szeretnek rólam témázni az emberek, és ez engem egyáltalán nem zavar… 

Néha meg szoktam osztani egy-egy ilyen viccesebb beszólást,

 mert azt veszem észre, hogy nagyon szeretik a követőim nézni meg olvasni ezeket. Rengeteg reakció érkezik rá, sokan megbotránkoznak az utálókon, míg mások jót nevetnek rajta" – mondta.

„Abszolút nem hatnak meg ezek, nem leszek szomorú, nem dőlök a kardomba. Még talán csak az sem, hogy felhúzom a szemöldököm szélét, hiszen nem is tudnám, annyi botoxot töltettem oda... Nem érzem úgy, hogy rontana az életminőségemen az, hogy az emberek ilyeneket gondolnak rólam. Ha ő ettől nyugodtabban alszik, akkor örülök neki, hogy hozzátehettem a napjához" – magyarázta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!