A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:10VívásHungary-USA
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Tévéfilm készül Csehov egyik legismertebb színpadi művéből, a Ványa bácsiból.
Vágólapra másolva!

A történet:

Az életből már kiábrándult Iván (Görög László) megszokott, békés mindennapjait alaposan felforgatja nárcisztikus ex-sógora, Jakab (Szervét Tibor), aki a nagyvárosból leköltözik egész nyárra a családi birtokra fiatal és gyönyörű feleségével, Lénával (Czakó Julianna) és elvárja, hogy minden körülötte forogjon. Sajnos, Iván sokkal szívesebben forogna Jakab szépséges, ifjú felesége, Léna körül, aki viszont egyetlen percre sem veszi őt komolyan. Bánatában Iván megpróbálja megfejteni, miért is nem sikerült neki semmi az életében: egy vidéki birtokon ragadt és belenyugvóan úgy táncol, ahogyan a családja fütyül. 

Ám hamarosan rá kell rádöbbennie, hogy a birtok valójában sokkal többet jelent neki, mint azt korábban gondolta volna.

 És ha meg kell védenie, akkor nem válogathat az eszközökben… A két világ összecsapása elkerülhetetlen, és hamarosan olyan események sorozatát indítja el, melyben végül mindenkinek szembesülnie kell a saját sorsával. A film Csehov Ványa bácsi című örökérvényű, ma is aktuális drámájának szabadon kezelt átirata.

Igazi sztárparádé

A ”Ványa bácsi – Buborékkeringő” nem csak a hangulatát tekintve különleges, de a szereposztása is igazi sztárparádé: Ványa bácsi, vagyis Iván szerepében Görög Lászlót láthatjuk, partnerei Szervét Tibor (Jakab), Szabó Győző (Doktor), Czakó Julianna (Léna), Molnár Piroska (Rozália), Csarnóy Zsuzsanna (Mária),  Martos Hanga (Szonja), Bede-Fazekas Szabolcs (Csimi) lesznek Fazakas Péter rendező karakterfókuszú filmjében. 

A Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő, 90 perces televíziós játékfilm 22 forgatási napja egy helyszínen, Tahitótfalun zajlik. A „Ványa bácsi – Buborékkeringő” című televíziós játékfilm a Duna műsorán látható majd.

Alkotók: Rendező – Fazakas Péter, Producer – Helmeczy Dorottya, Kálomista Gábor, Line producer – Filip Fruzsina, Forgatókönyvíró – Somogyi György, Társíró – Kun-Béres Anikó, Látványtervező – Valcz Gábor, Jelmeztervező – Zelenka Nóra, Operatőr – Dévényi Zoltán, Zeneszerző – Asher Goldschmidt, Vágó – Kovács Zoltán, Gyártásvezető – Endrődy Balázs.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!