Ezt javasolja Zimány Linda a zaklatók ellen

Zimány Linda
Zimány Linda
Fotó: Zimány Linda / Instagram
Vágólapra másolva!
Egyre durvább zaklatási ügyekről hallani nap mint nap, nemrég Zimány Linda maga is elmesélte saját történetét és azt is, ő hogyan lépett fel a bűnösök ellen. A zaklatás el is fajulhat, ezért érdemes komolyan venni és minél előbb reagálni rá.
Vágólapra másolva!

Korábban már írtunk róla, hogy veszélyes zaklatók tartották rettegésben Zimány Lindát, akiről korábban a Mokkában is részletesebben beszélt, és ott elárulta, milyen módszerekkel lép fel ellenük hasonló helyzetben. A jogász végzettséggel rendelkező Zimány Linda a közösségi médiában történő bántalmazásról is megszólalt, ami elsősorban a közszereplőket érinti. Persze civil felhasználók is sokszor összevesznek bizonyos témákon, és bárkinek lehet zaklatója, de az utóbbi időben egyre több sztár panaszkodik a zaklatás miatt, mivel egyre durvább üzeneteket kapnak álprofilokról, ismeretlen emberektől. Legutóbb Tóth Gabi sírva panaszolta, hogy mennyire durva üzeneteket kapott, és ő is jogi lépéseket tervez tenni az ügyben.

Zimány Linda, zaklatás
Zimány Lindának is meggyűlt a baja a zaklatókkal, de a hatóságok már elfogták őket
Fotó: Instagram/Zimány Linda / Instagram/Zimány Linda

Az utóbbi napokban azonban igazán megdöbbentő esetek történtek, ugyanis a zaklatás áldozatai ismeretlen nők voltak, akiket férfiak fotóztak le az utcán, majd feltöltötték a képeiket engedélyük nélkül bizonyos közösségi oldalakra. Ha ez még nem lenne elég a zaklatók azt ecsetelik a civil nők fotói alatt, milyen szörnyű dolgokat művelnének velük. Az eset nagyon megrázta Zimány Lindát is, aki az utóbb időszakban két veszélyes zaklatójától is megszabadult, azonban nem volt egyszerű dolga.

Gyakorlatilag gyomorgörcsöm lett, meg felfordult a gyomrom tőle. El vagyok képedve, nem tudok mit mondani. Nagyon ijesztő, mennyire beteg emberek élnek körülöttünk. 

Amikor megláttam, hogy Magyarországon is történt ilyen, elgondolkodtam, hogy sehol nem vagyunk biztonságban, ha már utcára se léphetünk. Már én is van, hogy úgy megyek ki az utcára, hogy nézem az embereket, hogy vajon ő írogat-e ilyen oldalakra, pedig valószínűleg ők nem csinálnak ilyet. De közben meg soha nem tudhatod" - magyarázta a Ripostnak Zimány Linda, aki azt gondolta, ilyen jellegű zaklatás csak Amerikában történhet meg, és hazánkban nem jellemző, ezért őt is sokkolta, amikor értesült az esetről.

Zimány Linda sem először él át hasonló helyzetet, ugyanis sokáig életveszélyes fenyegetéseket kapott ismeretlenektől. A modell egyik zaklatója már egy jó ideje őrizetben van az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyintézetben, mivel nemzetközi elfogatóparancs volt ellene érvényben, Németországban fogták el, onnan szállították át Magyarországra. Nem sokkal később kiderült, hogy van egy másik zaklatója is, aki szintén külföldön tartózkodott, amikor a hatóságok megtalálták, honnan jönnek a fenyegető üzenetek.

Én azt is hittem, amikor a feljelentést tettem, hogy ez egy ember, csak külön profilról. Most tájékoztattak, amikor elkapták az egyiket, hogy ez két különböző ember."

- mondta korábban Zimány Linda.

A jogász végzettséggel rendelkező modell úgy gondolja, hogy egyre betegebb világban élünk, ezért nem árt az elővigyázatosság sem. Szerinte a megoldást az jelentené, ha globálisan megoldanák a névtelenség problémáját, azaz nem lehetne arctalan és névtelen profilok mögé bújva másokat zaklatni, bántalmazni és fenyegetni, hanem mindenkinek vállalnia kellene ehhez a valódi nevét és az arcát. Akkor talán visszaszorítaná az ilyen esetek számát.

Zaklatás ellen ezt tanácsolja Zimány Linda

Zimány Linda saját esetéből tanulva azt tanácsolja, mindenképpen forduljunk a hatóságokhoz, ne várjuk meg míg elfajul a zaklatás.

Végigfutott az agyamon, hogy mit csinálnék. Ha nyilvános helyen történik ez fényes nappal, valószínűleg odamennék, és megkérném törölje ki a képet, vagy megtenném én, ha észrevenném.

De nekem többször volt az életemben , az ismertségemből adódóan sajnos erre példa. De nyilván ezt nem fogom tanácsolni másoknak, inkább azt, hogy figyeljünk oda. Szóljunk valakinek, kérjünk segítséget ott helyben, ha megijedünk, vagy hívjuk ki a rendőröket. Ha netán egy sötét utcán történik ez, inkább szaladjunk el és hívjuk a rendőrséget. Ha valaki félne, a névtelen bejelentés is tök jó megoldás, mert akkor nem kell attól félni, hogy tudni fogja az elkövető, ki jelentette fel. Nekem is megfordult a fejemben, hogy ha kiengednék a zaklatómat, kiderítené, hogy hol lakom, idejönne bosszút állni" - javasolja Zimány Linda azoknak, akik zaklatás áldozatai voltak, vagy hasonló helyzetbe kerültek.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!