A Kísértés bombázója zokogva nézte, ahogy a párja megcsalja őt - videó

A Kísértés, Dorina
Vágólapra másolva!
A TV2 valóságshow-ja hatalmas fordulóponthoz érkezett. Hétfőn sor került a tábortűz ceremóniára, ahol A Kísértés egyik párja végignézte, ahogyan megcsalták őket.
Vágólapra másolva!

A Kísértés című műsor egyik párosának kapcsolata már korábban is megingott, ugyanis a férfi, Noel  közel került először Natihoz, lefeküdtek, majd egy másik kísértővel is flörtölt, és egy csók is elcsattant közöttük. Ugyan Dorina nem feküdt le a számára legszimpatikusabb kísértővel, Zotyával, mégis csókolóztak. A megcsalások a pár kapcsolatának a végét is jelentheti. Dorina és Noel a tegnapi tábortűz ceremónián szembesültek azzal, hogy hűtlen volt a párjuk, ami mind a kettőjüket sokkolta.

A Kísértés párjai, Noel és Dorina
A Kísértés párjai, Noel és Dorina
Fotó: TV2 / TV2

A fiatal lány hatalmasat csalódott, és fáj neki, hogy megcsalta őt a barátja. 

Igazából annyira undorítónak tartom és olyan megalázó. 

Ezek után meg fogom várni a végét, akkor sem leszek olyan szemtelen és undorító, amilyen ő. Szembe akarok vele állni. Térden csúszva fog utána könyörögni azért, hogy visszafogadjam a kis lelkemet. 

Nem tudom, hogy mikor történt velem utoljára ekkora fájdalom. 

Ez most nagyon fájdalmas dolog" - ecsetelte a műsorban Dorina. 

A Kísértés egyik párosa kölcsönösen megcsalta egymást

A tábortűz ceremónián nemcsak Dorina, hanem Noel is végignézte, ahogy a párja Zotyával flörtöl, majd csókolóznak, ami után nem akart hinni a szemének, láthatóan rosszul esett neki. 

"Az első pár napban én nagyon tartottam magam. Az én fejemben az volt, hogy mi együtt megyünk haza innen. Meg sem nézte az első videómat (a megcsalást- a szerk.) és már ezek előtt elkezdett a Zotyával kacérkodni, flörtölni.

 Lehetett volna egy gyönyörű love story is a miénk, de telibe lesz@rja, hogy mi van velem egyébként

 - vallotta be Kasza Tibinek a felvételek megtekintése után. 

Később, már a hotelben hozzátette, hogy megbánta, hogy lefeküdt Natival.

"Bűntudatom volt, ugyanis nem láttam, hogy Dorina is olyan szintekre emelkedett volna a Zotyával, mint én Natival. Úgy éreztem, hogy akkor most én vagyok a sz@ar. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!