Különös dologgal gyanúsítják Béres Anettet

Vágólapra másolva!
Az Ázsia Expresszben való szereplése miatt egyre többen kérdőjelezik meg Béres Anett két évvel ezelőtt súlyos gerincsérülését. Most ezekre a vádakra reagált.
Vágólapra másolva!

Béres Anett és Sáfrány Emese együtt versenyeznek az Ázsia Expressz idei évadában - itt megnézheti őket a közös fürdésük közben. A páros ázsiai kalandja egyelőre nem alakul konfliktusmentesen, az viszont tény, hogy nagyon jól teljesítenek a feladatokban és nagyon kitartóak. 

Béres Anett még 2022-ben szenvedett súlyos sérüléseket, amikor Sáfrány Emesével ellátogattak a híressé vált teaszeánszra, de az ott használt szer nem várt hatással volt rá: paranoiás lett, ezért menekült, s eközben belezuhant egy kisebb szakadékba, ahol súlyos sérüléseket szerzett, többek között a gerincét is eltörte, amit műteni kellett. A modell később azt nyilatkozta, hogy a teaszeánszos élmény sarkallta arra, hogy elvállalja az Ázsia Expresszben való szereplést.

Béres Anett nevet a gyanúsítgatásokon

Béres Anett a műsor kezdete óta rengeteg üzenetet kap, ám ezek közül nem mindegyik pozitív. Sok támadást kap, többen pedig hazugsággal vádolják. "Sok üzenetet kapok tőletek, amiknek nagyon örülök. Van, aki szeret, van, akinek, nem vagyok szimpi.

Van, aki dicséri a kitartásom, de olyan megjegyzést is kaptam már, hogy meggyanúsítottak, nem is volt eltörve a gerincem, csak kitaláltam. Bevallom őszintén, az ilyen megnyilvánulásokon inkább csak nevetek.

A lényeg, hogy én hálás vagyok, a sorsnak, hogy részese lehettem az Ázsia Expressz 5. évadának csapatának, és bárhogyan is teljesítek, megteszek mindent, ami tőlem telik. Az, hogy ez az erő meddig visz el minket, számotokra még rejtély, de ígérem a héten is lesznek izgalmak, és sok minden kiderül. Nézzetek minket!" - írta a bejegyzésében.

Voltak veszélyek is az Ázsia Expressz forgatásán

Az Ázsia Expressz ötödik évadának Fülöp-szigeteki és tajvani forgatásán nemcsak gusztustalan feladatokkal, de sokszor veszélyes helyzetekkel is szembe kellett nézniük a szereplőknek. Rögtön az első adásban mérges kígyók között aludtak, majd a stáb kezdeti buszbalesete után cunamiriadó miatt is aggódhattak a készítők, akiknek ezt követően pedig erdőtűz miatt kellett változtatniuk a műsor menetrendjén.

A stáb aztán később is élt át drámai pillanatokat, hisz volt, hogy az éjszaka közepén földrengésre ébredtek. Ördög Nóra akkori Instagram-videóján látható volt, hogy a műsorvezető már este kapott riasztást a telefonjára földrengésről, majd éjszaka is felébredt több rengésre. Kimondottan ijesztő volt számára, ahogy az egész épület kilengett, a hotelszoba falai nyikorogtak – a helyiek azonban többnyire nyugodtak maradtak, hozzá voltak szokva a hasonló helyzetekhez.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!