Cinthya Dictator az esküvőjéről hihetetlen titkot osztott meg

Cinthya Dictator
Vágólapra másolva!
Az influenszer és énekes párja már több mint hat éve alkotnak egy pár, két évvel ezelőtt a lánykérésre is sor került. Cinthya Dictator és Molnár Tamás nemrég titokban mondták ki egymásnak a boldogító igent, a nagy napról pedig Varga Viktor egykor párja részleteket is megosztott.
Vágólapra másolva!

Cinthya Dictator 13-14 éves volt, mikor megismerte mostani párját, aki két évvel idősebb nála. Pár száz méterre laktak egymástól, közelről követték  egymás munkásságát, majd egy kampányfotózás után a férfi elhívta őt vacsorázni. Az ismertségből pedig házasság lett. 

Cinthya Dictator és a párja, Molnár Tamás
Cinthya Dictator és a párja, Molnár Tamás már férj és feleség
Fotó: Instagram/Cinthya Dictator

Cinthya Dictator és a filmbe illő lánykérés

Cinthya Dictator és Molnár Tamás titokban házasodtak össze Las Vegasban, amiről az influenszer a közösségi oldalán is beszámolt. Már a lánykérés is romantikusan zajlott le, amire Kaliforniában, egy forgatás után került sor még 2022-ben. A pár akkor már négy éve volt együtt. 

Nálunk sokáig tabutéma volt a lánykérés és az esküvő. 

Ha társaságban megkérdezték, Tomi felhúzta magát. Aztán amikor két évvel ezelőtt elmentünk Amerikába, az egyik nap Kaliforniában forgattuk le Tomi egyik klipjét. Én voltam az operatőr, a jeleneteket pedig különböző helyszíneken vettük fel. Az egyik ilyen a Salvation Mountain volt, ami egy hippi szentély, egy nagyon különleges helyszín. 

Éppen forgattuk a klipet, Tomi meg játszotta a dalt, mikor hirtelen abbahagyta, letérdelt és kivette a gyűrűt a zsebéből.

 Megkérdezte, hogy hozzámegyek-e feleségül? Én igent mondtam. Nagyon romantikus volt! " - emlékezett vissza a nagy pillanatra Cinthya Dictator. 

Kiemelte, hogy külön érdekes volt, hogy mind a ketten azt csinálták, amit a legjobban szeretnek a nagy pillanat közben: neki a kamerája volt a kezében, míg énekes párja a gitárját fogta. 

Nem sokkal később Las Vegasba utaztak, ahol már el akarta őt venni Molnár Tamás, azonban a fiatal lány ezt még korainak érezte, meg akarta élni az eljegyzés minden pillanatát. 

Cinthya Dictator és a párja, Molnár Tamás
Fotó: Cinthya Dictator / Instagram 

Az esküvői helyszín kiválasztása

"A kaliforniai lánykérés után eltelt egy év. 

Tomi már nagyon szerette volna az esküvőt, de egyszerűen nem tudtam magamat elképzelni egy önkormányzatis ceremónián. 

Először budapesti helyszíneket nézegettünk, mert mindketten budapestiek vagyunk, de nem jutottunk dűlőre. Ekkor mondta Tomi, hogy mi lenne, ha Las Vegasban tartanánk meg az esküvőnket, ahogyan eredetileg is szerette volna!" - magyarázta az influenszer.

Hozzátette, hogy először nem tetszett neki az ötlet, azonban kompromisszumot kötött. A ruháját a Vad angyal című sorozat főszereplője, Natalia Oreiro inspirálta, aki a sorozatban elöl rövid, hátul hosszú esküvői ruhát viselt. Azonban a hagyományoktól eltérően nem viselt menyecskeruhát.

Érzelmes ceremónia

Az pár esküvőjén csak a szűk családi kör volt jelen, illetve Cinthya Dictator legjobb barátja. A ceremónia érzelmes sikerült, ugyanis Molnár Tamás meghatódott, amint meglátta leendő feleségét. 

Teljesen elérzékenyült!

 Szerintem igazából ő is a legszebbnek látott. 

Cinthya Dictator és a párja, Molnár Tamás
Fotó: Cinthya Dictator / Instagram 

Aztán apukám odakísért az oltárhoz és elmondtuk egymásnak a fogadalmainkat: minden nagyon szép és megható volt! 

Tomi dalszövegíróként eléggé a szavak embere, ezért nagyon érzelmesre sikerült a beszédje.  Én improvizáltam, de az is jól sikerült. Nagyon boldog és felfokozott pillanatok voltak! Lezárásként Las Vegas felett helikoptereztünk, amit Tomi zenésztársától, barátjától kaptunk nászajándékba. Olyan felejthetetlen és álomszerű nap volt, hogy még most is alig tudom elhinni!" - számolt be róla a Secret Stories oldalán. 

A lapnak elárulta, hogy még ma sem fogta fel, hogy házasok, télen pedig azt tervezik, hogy egy meleg helyre utaznak majd el nászútra. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!