Cserpes Laura ezért rejtegeti annyira a második férjét

Vágólapra másolva!
Nem ez az énekesnő első házassága, korábban Fekete Dávid felesége volt. Cserpes Laura most nagyon rejtegeti a férjét, még az esküvőről is csak utólag beszélt.
Vágólapra másolva!

Cserpes Laura egy ideje nagyon óvja a magánéletét, csak utólag mesélte el a TV2 Tényeknek, hogy 2024. augusztus 31-én titokban férjhez ment. Az esküvőt Badacsonyban, szűk családi körben tartották, mindössze 50 vendéget hívtak. Néhány felvételt mutatott a nagy napról a riportban, de a férjét továbbra is rejtegeti - az esküvőről is egyedül nyilatkozott. Most kiderült, hogy nem is tervezi, hogy megmutatja a második férjét. Az énekesnő korábban annyit árult el a férjével való kapcsolatáról, hogy az nagyon kiegyensúlyozott és a férfi úgy szereti őt, ahogy van.

Cserpes Laura most Meglepetés magazinnak azt mondta, a szülei 37 éve tartó házassága példaértékű számára.

Jó dolog, hogy két ember ilyen sokáig kitart egymás mellett. Nekem az első házasságom másfél év után válással végződött, de most úgy érzem, megtaláltam az igazit

– mondta az Ázsia Expressz sztárja, aki korábban Fekete Dávid felesége volt. 

Második férjéről megint nem sokat árult el, nagyon titkolózik. 

A párom civil foglalkozású. Mindenben támogat, de megbeszéltük, hogy ő nem szeretne velem szerepelni, és én ezt tiszteletben tartom. Nem akarunk álompár lenni a médiában. 

A magánéletemről egyébként is nehéz beszélnem. Rák jegyű vagyok, zárkózottabb típus" - magyarázta.

Cserpes Laura utólag beszélt csak a második esküvőjéről

"A lánykérés májusban történt, az Ázsia Expressz forgatása után, amit titokban tartottunk, aztán viszonylag gyorsan eldöntöttük, hogy miért is várnánk olyan sokat, hát házasodjunk össze" - mesélte.

A napokban újabb részletek derültek ki a nagy napról: az énekesnő interjút adott a Secret Storiesnak az általa viselt Daalarna menyasszonyi ruháról és a mesés balatoni esküvőjéről. "A szabadtéri esküvőnket a családi birtokunkon tartottuk meg Badacsonyban, ezért mindenképpen azt szerettük volna, hogy még jó idő legyen. Szeptemberben nem mertük volna bevállalni. De milyen jó is, hogy így alakult, hiszen a Sztárban Sztár All Stars is most indult, egy időben pedig szinte lehetetlen lett volna a kettő.

Ami egy nagyon kedves dolog a dátummal kapcsolatban az, hogy a nemrég elveszített nagymamám születésnapja is ekkor van. Ő nemrég költözött fel a mennyországba, és azt éreztük, hogy így egy kicsit még jobban itt van velünk. 

Úgyhogy az esküvőnk napja egy nagyon különleges dátum volt" - mesélte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!